Repülőrajtot vett Mészáros Lőrinc új szállodája

Már 75 százalékos foglaltságot is elért a Hunguest Hotels nyíregyházi szállodája. A hotel közpénzből épült és Mészéros Lőrinc szállodalánca üzemelteti 15 évig.
Vég Márton, 2019. november 19. kedd, 14:38
Fotó: hunguesthotels.hu

A nyíregyházi Hunguest Hotel Sóstó magas töltéssel indul már az első teljes hónapjában, az év végi ünnepekre pedig speciális, téli ajánlatokkal készül a négycsillagos hotel - közölte a Hunguest Hotels.

A hotel október 25-én nyitott, és az őszi vakáció napjaiban már 75 százalékos foglaltságot is elért. Az üzemeltető szállodalánc a továbbiakban közel 20 ezer vendégre számít éves szinten, ami 60-65 százalékos kihasználtságot jelent. A cég közlése szerint a novemberi számos telt házas nap pedig elsősorban a konferenciaturizmust kiszolgáló, 200 fős rendezvényteremnek köszönhető.

A szállodát Kovács Ferenc polgármester és Hülvely István, az Opus Global Nyrt. érdekeltségében működő Hunguest Hotels vezérigazgatója adta át. Az eredeti tervek szerint már tavaly meg kellett volna nyílnia az önkormányzat beruházásként megépült szállodának. A négymilliárdos beruházással készülő hotel építéséhez 3,1 milliárd forinttal járult hozzá az állam, míg a helyi fideszes önkormányzat tulajdonában lévő Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. 900 millió forintot adott.

A koncessziós üzemeltetésre kiírt hirdetmény iránt három pályázó érdeklődött, közülük egyedüliként a Mészáros Lőrinc milliárdos üzletember érdekeltségébe tartozó Hunguest nyújtott be érvényes ajánlatot, így szereztek 10+5 évre szóló üzemeltetési jogot.

HOZZÁSZÓLÁSOK