A Napi Gazdaság pénteki számának cikke

A jelenlegi szabályozáshoz képest a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szeretné szigorítani a természetes vizek kereskedelmi célú halászatának szabályozását, javítani a halőrzés lehetőségeit, ösztönözni az élőhelyfejlesztést, a környezetkímélő gazdálkodást, továbbá a horgásztatással kapcsolatos hasznosítást. Mivel az orvhalászat már önálló tényállásként is büntethető az új Btk. alapján, a jogszabály alkalmazhatósága érdekében ágazati törvényben is szükséges megalapozni, hogy mi tekinthető orvhalászatnak és orvhorgászatnak. Jelenleg is zajlik az új halgazdálkodási törvény szakmai egyeztetése a szaktárca és a szakmai érdekképviseletek között. A tervek szerint év végén kerül majd a kormány, jövő tavasszal pedig parlament elé − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Bardócz Tamás, a VM erdészeti, halászati és vadászati főosztályának vezetője.

A tárca visszaszorítaná az illegális halértékesítést: ennek érdekében bevezetné a kifogott halak teljes élelmiszerláncon nyomon követhetőségét adó fogási tanúsítványt. A tervek szerint a kereskedelmi célú halászattal foglalkozók a jövőben csak a halfogás befejezése után kiállított fogási tanúsítvánnyal együtt értékesíthetnék a kifogott halakat, a fogási naplóként is szolgáló bizonylat másolatán pedig azt is rögzíteni kellene, hogy kinek mennyit értékesítettek − ezt pedig a halászati hatóság ellenőrizhetné.

Több a feketén eladott mennyiség, mint a legális

Ágazati becslések szerint a természetes vizekből illegálisan kifogott, feketén forgalomba kerülő hal volumene meghaladja a legálisan kifogott, évi 6-7 ezer tonnás mennyiséget is. A nyomon követési rendszer bevezetése egyébként lehetővé tenné, hogy a folyami halakat magasabb áron lehessen értékesíteni a kiskereskedelemben. Emellett szigorítanánk a kereskedelmi célú halászat módját, eszközhasználatát a folyóvizeken, a szabályszegő halászoktól pedig megvonható lenne az engedély − mondta Bardócz.

A szaktárca a jövőben erősebben kötné tulajdonhoz a zárt vízterületek − bányatavak, holtágak, víztározók − halászati hasznosítási jogának megszerezhetőségét, és egyszerűsítenék az eljárást. Eddig ugyanis e területek tulajdonosainak ugyanúgy pályáznia kellett, mintha bármely, a hasznosítási jog elnyerésében érdekelt független piaci szereplőnek. Az egyéb természetes vizek, folyóvizek hasznosítási jogára, haszonbérletére továbbra is pályázni kell majd.

A VM átvizsgálná, és kismértékben emelné a haszonbérleti, hasznosítási díjakat is − akad olyan terület, ahol az ebből származó bevétel a bérlővel kapcsolatos ügyintézés postaköltségére sem elég. A díjrendszer átalakításakor azonban továbbra is kiemelt cél lenne, hogy minden víz hasznosítása során legyen valamilyen halgazdálkodási tevékenység. Az új törvény szerint továbbra is 10-15 év lehetne a haszonbérleti szerződések maximuma, viszont egyszerűsítené és egyértelműsítené az állam szerződésbontási jogait arra az esetre, ha a bérlő megszegi a vállalásait.

Étkezési haltermelés 2010-2011 (ezer tonna)
ÉvTógazdaságiIntenzív üzemiTermészetes vízi zsákmányÖsszesen
201012,3061,9386,00620,25
201114,282,0666,7923,136
Változás (%)1671314
Forrás: AKI, HAKI