Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mindössze a magyarok egyharmada mondta azt, hogy kifejezetten örül a külföldi munkatársak jelenlétének, pedig a nálunk jóval nagyobb bevándorlási hullámmal szembenéző olaszok majdnem fele, a jóval nagyobb munkanélküliséggel rendelkező spanyolok és görögök közül pedig több mint 60 százalék dolgozik együtt szívesen más országokból érkezőkkel.

Talán kevésbé meglepő, hogy a külföldi munkát kereső magyarok körében népszerű célországok közül az Egyesült Királyságban is csak 39 százalék mondta azt, hogy örül, ha külföldivel dolgozhat együtt, itt azonban közel azonos azoknak az aránya, akik pozitívan, illetve negatívan ítélik meg a bevándorlókat.

Németországban ugyanakkor már többen fogadják kedvezően a külföldieket, mint ahányan elutasítanák őket. Ráadásul a németek közül 46 százalék vallja, hogy plusz értéket jelent a munkájában a multinacionális környezet.

Általában ott ítélik meg negatívabban a külföldi munkavállalókat, ahol növekedett miattuk a munkaerő-piaci verseny. Magyarországon és Közép-Európa több országában, például Csehországban azonban nem ez a helyzet: a külföldiek viszonylag kis nyomást gyakorolnak az álláspiacra, mégis inkább negatív a megítélésük - kommentálta a felmérést Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. Véleménye szerint a probléma gyökere nagyrészt az ismeretlentől való félelem: Magyarországon még viszonylag alacsony a külföldi munkaerő aránya, ezért gondoljuk, hogy a változás rosszat hozhat.