Rogán visszaszólt Vargának

Az NGM nem hajlandó a kifli árának alakulásával foglalkozni, ám a visszautasításba a Rogán Antal vezette Fidesz-frakció nem akar belenyugodni. Újabb feladatot adnának az NGM-nek – amely MÁV és a Volánok ellehetetlenítéshez vezethet.
Napi.hu, 2015. február 18. szerda, 12:23
Fotó: Napi.hu

Nem várható, hogy az üzemanyagárak csökkenését a vállalkozások maguktól érvényesíteni fogják termékeik, illetve szolgáltatásaik áraiban, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azonban nem tervez semmilyen beavatkozást a piaci árképzési folyamatokba, mivel várakozásai szerint egész évben mérsékelt marad az infláció - közölte kedden a minisztérium.

A hónap elején Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Mezőkövesdre kihelyezett Fidesz-KDNP-frakcióülés után közölte: az NGM-nek ki kell dolgoznia egy tanulmányt arról, hogy egyes termékek ára hogyan alakul más árváltozások hatására, például a gázolaj vagy a benzin árának csökkenése nyomán. Egész pontosan Rogán akkor azt firtatta, hogy az akkor még csökkenő üzemanyagárak ellenére miért nem csökken a kifli ára.

A keddi elutasító válasz nem volt elég: a Fidesz-frakció ma kiadott közleményében azt írja, hogy a "Fidesz kiáll a magyar családok érdekeiért", ezért tartják fontosnak, hogy az energiahordozók és üzemanyagok árának változása ne csak azok emelkedésekor, hanem csökkenéskor is megjelenjen a fogyasztói árakban. Ennek érdekében a frakció országgyűlési határozatban fogja felkérni (utasítani) a kormányt, hogy alakítsa ki az árak rendszeres monitoringozásának rendszerét, és szankcionálja az állami támogatások - például a munkahelyvédelmi akciótervben folyósított támogatások - megvonásával azt, ha egy ágazat szereplői az árak kialakításánál nem veszik figyelembe az energiahordozók árának csökkenését.

Bár a Fidesz frakcióvezetője a pékek és a kifli ára ellen indult hadba - egy ilyen akció igazi vesztesei az állami tulajdonban lévő közlekedési cégek (MÁV, Volánok) lehetnek, ugyanis e cégeknél a gázolaj ára jóval nagyobb súlyú költségelem, mint például a kenyér árában.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Abbe, 2015.02.18 18:49

@troll: " nemsokára visszadrágul az olaj, úgyhogy okafogyottá válik ez a vita."

Az nem számít!! Ha a félkegyelműék elhatározták, hogy a kifli drága, akkor drága és kész!
Azt meg a mari néniknek nem kell tudni, hogy az ő rezsicsökkentésük úgy jött össze, hogy a KKV-k áram és gázszámlája drágult...

Volt már olyan, hogy kis hazánkban a mindenható állam határozta meg a kenyér cipő, benzin stb. árát... Azt szociálizmusnak hívták. Aztán tudjuk, hogy mi lett a vége.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

troll, 2015.02.18 18:10

nemsokára visszadrágul az olaj, úgyhogy okafogyottá válik ez a vita.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matolcsy, 2015.02.18 13:42

Az állami vállalatoknál nem jelentkezik a munkahelyvédelmi program megvonása semmiben addig egy kis vagy közepes pékségnél jelentős hátrány. A kifli áràt a piac majd kialakítja.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ezusthaju, 2015.02.18 13:41

Fel kell lépni az árdrágítókkal szemben! Tiszta rákosi duma. Lehet, hogy Rákosi pajtás jó pajtás volt? Lehet, hogy 56 mégis ellenforradalom volt? Hányszor tud egy szaporító anyag köpönyeget váltani?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri, 2015.02.18 13:41

Érik a fejbelövés ennek a kis parasztgyereknek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html