Röghöz kötné a szakorvosokat a kormány - készül a bérrendezés

A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) nem támogatja az egészségügyi államtitkárság bérrendezési javaslatából a szakorvosok röghöz kötésére vonatkozó feltételt, azt ugyanis minden szinten elutasítják - mondta Dénes Tamás MRSZ elnök az Önkormányzati Egészségügyi Napok című konferencián.
Szepesi Anita, 2015. február 24. kedd, 17:42
Fotó: Napi.hu

Az MRSZ az államtitkárság készülő béremelési javaslatáról elmondta, azt lépcsőzetes formában, és első lépésként tartják elfogadhatónak, azaz minden érintett - szakorvos, adjunktus, főorvos - esetében meg kellene fogalmazni a következő lépést a kiszámíthatóság érdekében. Számításaik szerint ha minden olyan szakorvos, aki most kevesebbet keres nettó 275 ezer forintnál, megkapná ezt a pénzt, az járulékok nélkül 20 milliárd forintjába kerülne a költségvetésnek. Az MRSZ a legfontosabbnak tartja az életpálya elemeinek előre meghatározását, emellett egyetértenek és kiemelten fontosan tartják a hálapénz körüli jogbizonytalanság felszámolását.

Dénes Tamás kifejtette, a rezidensek elvándorlása egyáltalán nem csökkent, sőt a 29 év alattiak elvándorlása 15 százalékkal nőtt, ami azt jelzi, hogy az eddig lépések már nem hatásosak. A korfa alakulása katasztrofális, amit az elfogadott ágazati stratégia is elismer. Dénes Tamás elmondta, a tárgyalásos megoldás az elsődleges lépés, de ha ez nem vezet eredményre, akkor az egészségügyi dolgozóknak el kell gondolkodni, hogy milyen érdekvédő akcióval hívják fel a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára.

Az MRSZ javaslata erre a "2 óra türelem az életedért" elnevezésű, határozott idejű munkabeszüntetési akció, amelynek keretében egy adott napon reggel 8-10 között csak akut ellátást végeznének, s arra kérnék a lakosságot, hogy támogassák ezt a kezdeményezést. Mint fogalmazott, ez nemcsak egy bérharc, hanem egy élhető, fenntartható egészségügyért folyó küzdelem a tisztességes gyógyulásért és gyógyításért. Egy orvos ugyanis elmehet pénzt keresni külföldre, ellentétben a betegekkel, akiknek itthon kell gyógyíttatniuk magukat - hangsúlyozta az MRSZ elnöke.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

unnortodox, 2015.03.02 18:21

3 %alatt kell tartani a hiányt ..,nekünk ,..nem mindenkinek az eu-ban -...úgy könnyű nagy béreket adni ,ha a hiány nálunk is 6 % lehetne ,akkor 1000 mrd -dal többet költhetnénk ...,az sok ám ...!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

acdc, 2015.03.02 18:06

Qrva egyszerű a bérrendezés.
Meg kell cserélni a miniszterek meg az orvosok fizetését és senkit nem kell röghöz kötni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kasszandra, 2015.03.02 17:58

@juliann: Köszönöm. Nagyon rendes vagy. Továbbítom neki.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2015.02.27 19:40

@juliann: Monats-Brutto: 4179.74 ?

netto bleiben: 2373.47 ? (Steuerjahr 2015

Szép levonások...
Nyugdíja lesz: 850 euro...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

juliann, 2015.02.27 16:19

@juliann: A legjobb:


Grundgehalt: 4179.74 ?



steuerpflicht. Brutto: 4236.30 ?
Lohnsteuer: - 830.00 ? (Klasse I)
Solidaritätszuschlag: - 45.64 ?

sozialvers. Brutto: 4374.79 ?
Krankenversicherung: - 338.25 ? (Satz: 15.5%)
Pflegeversicherung: - 58.78 ?
Rentenversicherung: - 409.04 ?
Arbeitslosenvers.: - 65.62 ?
Z-Vers. VBL: - 58.93 ? (AN: 1.41%, AG: 6.45%) [die Abgabenberechnung zur Zusatzversorgung erfolgt hier gemäß 'Verteilmodell'. Bei Arbeitgebern, die das 'Aufzehrmodell' verwenden, weicht das Netto-Gehalt in den ersten Kalendermonaten gegenüber der Online-Berechnung auf dieser Seite nach oben, sonst nach unten ab.]

Abzüge gesamt: - 1806.27 ? (Anteil: 43.2%)

Monats-Brutto: 4179.74 ?



netto bleiben: 2373.47 ? (Steuerjahr 2015
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html