Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy, a Békés megyei Biharugra község határában talált vaddisznó hullában igazolta az ASP jelenlétét december 9-én a Nébih laboratóriuma. A fertőzött állatot a vaddisznó hullák szervezett keresése során találták a helyi vadászok. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van. Az eddigi adatok alapján valószínűleg a vaddisznók természetes vándorlása során, Romániából érkezhettek a fertőzött állatok Magyarországra.

Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos minden szükséges intézkedést elrendelt. Ezek közé tartozik többek között, hogy a szakemberek kijelölték a fertőzött, valamint azon belül (a járványügyi védekezés szempontjából különösen fontos) szigorúan korlátozott területet - írta közleményében a Nébih. Az érintett területekről itt olvashat tájékoztatót.

A Békés megyei intézkedések mellett az országos főállatorvos - a betegség már fertőzött területen belüli terjedése miatt - Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a fertőzött terület bővítése mellett döntött. Heves megyében 10, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 9 vadgazdálkodási egység teljes területe kapott fertőzött besorolást - közölte a hatóság.

Pest megyében korábban kizárólag egy zárt vadaskertben találtak fertőzött állatokat a szakemberek, a múlt héten (december 4-én) azonban a vadaskert közelében elhullottan talált két vaddisznó mintájából is kimutatták az afrikai sertéspestist.

Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, a házi sertésekre viszont igen. A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik. Éppen ezért a legfontosabb továbbra is a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása, amelyhez elengedhetetlen az állattartók részéről a járványvédelmi előírások maradéktalan betartása - hangsúlyozza a Nébih.

A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan terjedhet. A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben. A sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal (moslékkal) tilos takarmányozni. Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot - írták a közleményben.

A vírust a kirándulók is továbbterjeszthetik. Ezért fontos, hogy a látogatók ne hagyjanak élelmiszerhulladékot az erdőkben, valamint a cipőket, bakancsokat alaposan tisztítsák, lehetőség szerint mossák le a kirándulást követően.