Rossz hírt kapott Gyárfás Tamás - duplázott a bíróság

Másodfokú döntés az úgynevezett Fenyő-ügyben: 200 millió forintra emelte másodfokon a Fővárosi Törvényszék a Gyárfás Tamás ügyében elsőfokon megállapított óvadék összegét.
K. Kiss Gergely, 2018. július 24. kedd, 15:19

A rendelkezésre álló adatok szerint Gyárfás Tamás megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízta P. T.-t, ölesse meg Fenyő Jánost. Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének a megállapítására alkalmas - olvasható a bírósági közleményben.

Az elsőfokú bíróság - a terhelt bűnügyi felügyeletét fenntartó és a 100 millió forintos óvadékot megállapító - határozatával szemben az ügyészség jelentett be fellebbezést. Indítványában az ügyészség egyrészt arra hivatkozott, hogy a gyanúsított személyi körülményeiben nem következett be olyan változás, amely megalapozná a kényszerintézkedés szabályainak enyhítését, másrészt azzal érvelt, hogy a terhelt bevallott vagyonára figyelemmel az óvadék összege nem alkalmas a gyanúsított eljárási cselekményeken való jelenlétének biztosítására.

A Fővárosi Törvényszék döntése szerint az elsőfokú bíróság végzése túlnyomórészt megalapozott, indokai helytállóak. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a gyanúsított személyi szabadságának bizonyos fokú korlátozása továbbra is indokolt, mert megalapozottan feltehető, hogy a terhelt a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, például megszökne vagy elrejtőzne.

A másodfokú bíróság szerint azonban az óvadék mértékének meghatározásakor különös figyelemmel kell lenni a gyanúsítás tárgyát képező bűncselekmény tárgyi súlyára, a gyanúsított személyi körülményeire és vagyoni helyzetére. A gyanúsított által bevallott vagyon és az általa óvadékként felajánlott összeg alapot szolgáltat ahhoz, hogy az óvadék elsőfokon megállapított mértékét a Törvényszék megemelje. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az óvadék összegét 200 millió forintban határozta meg, amely összeg így már arányban áll a gyanúsított vagyoni viszonyaival és megfelelő biztosítékul szolgál a bűnügyi felügyelet szabályainak megtartásához is.

A Fővárosi Törvényszék 2018. július 23-án meghozott másodfokú végzésében az óvadék összegének megváltoztatásán túl a Budai Központi Kerületi Bíróság elsőfokú döntését egyebekben helybenhagyta.

HOZZÁSZÓLÁSOK