Körvonalazódott az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki ülésén, hogy milyen keretek között állapodhat meg a fórum a jövő évi keresetemelési ajánlásról, bár az elképzelések még igen távol vannak egymástól. A munkaadói oldal egy része bruttó 4,5 százalékot ajánlott - ennyit tartott lehetségesnek korábban a kormányzati oldal is -, a munkavállalói oldal 10 százalékot javasolt - jelentette az MTI. Az október 12-én megkezdett tárgyalást a pénteki ajánlatok mérlegelésével később folytatják. A munkaadói oldalt alkotó érdekképviseletek fele viszont úgy nyilatkozott pénteken, hogy még a 4,5 százalékot is megvétóznák, ha nem sikerül megegyezni az alacsonyabb bérszínvonalú szakmákban arról, hogy csak 2008 második félévétől alkalmazzák a szakképzetteknél a 86 300 forintos bérminimumot. Az első félévben csak a 80 000 forintos mértéket tartják elfogadhatónak a jelenlegi 75 300 forint helyett. A szakszervezetek szerint ezt a problémát az ágazati párbeszéd során kell megoldani, információk szerint több szakterületen már rendeződött a szakképzettek bérminimumának kérdése. Ezt a munkáltatói oldal vitatta és kérte, hogy ha nem sikerül ágazati szinten megegyezni a kritikus szakterületeken, akkor a problémát az OÉT szintjén rendezzék. A szakszervezetek szerint az OÉT szintjén nem állapodhatnak meg arról, hogy egyes ágazatokban a 2005-ös három évre szóló bérmegállapodásban szereplő tételek közül valamelyiket csökkentsék. A kormányzati oldal azt kérdezte a szakszervezetektől, hogy miként jött ki a 10 százalékos bruttó keresetemelésre vonatkozó javaslatuk. A szakszervezetek nevében Pataky Péter szóvivő elmondta: optimista módon a 4,5 százalékos inflációval, az adójóváírással, a 2,8 százalékos GDP-javulással számoltak, valamint azzal, hogy 0 százalékos lesz a foglalkoztatás bővülése. Ilyen feltételekkel a 10 százalékos bruttó keresetemelés körülbelül 4 százalékot jelent reálbérjavulásban. Herczog László, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára, kormányzati oldal szóvivője rámutatott: a kormány 0 százalék körüli reálbérjavulással számol jövőre, ehhez képest lényegesen több a szakszervezetek által igényelt 4 százalék. A 2,8 százalékos GDP-javuláshoz mérve is magas ez az igény. Pataky Péter érvelésében azt hangsúlyozta, hogy a munkatermelékenység a GDP-nél erőteljesebben javul jövőre a tervek szerint. A 2005-ben kötött OÉT-egyezség szerint már 2006. második félévében kötelező volt az akkori 62 500 forintos minimálbérnél magasabb bérminimumot fizetni azoknak, akiket olyan munkakörökben foglalkoztatnak, amelyhez középiskolai végzettség és/vagy szakképzettség szükséges. Ez akkor a minimálbér 1,05, illetve 1,1-szeres szorzóval számított mértéke volt attól függően, hogy az adott dolgozó rendelkezett-e már kétéves munkagyakorlattal. Az akkori egyezség 2007-re azt tette kötelezővé, hogy a minimálbér 1,1, illetve 1,15-szörös mértékét fizessék ebben a kategóriában, illetve 2008-ra az 1,2-szeres, illetve 1,25-szörös mértéket. Az akkori megállapodás alapján 2006-ban 62 500, 2007-ben 65 500, 2008-ban 69 000 forintra kell emelni a minimálbért. A munkáltatói oldal már a korábbi tárgyalásokon is szóba hozta, hogy bizonyos ágazatokban, így a mezőgazdaságban, a textil-, ruha-, bőriparban, a fafeldolgozásban, a kiskereskedelemben, a szálláshely-vendéglátás területén jövőre nem tudják teljesíteni ezt a magasabb szakképzetti bérminimumot a 86.300 forintot. A 2005-ös megállapodás szerint ágazati szinten ennél a kötelező mértéknél alacsonyabb szakképzetti bérminimumról is meg lehet állapodni. A munkáltatói oldal nevében Dávid Ferenc szóvivő pénteken kompromisszumos megoldásként elfogadhatónak nevezte, hogy a 86 300 forint helyett a kritikus helyzetű ágazatokban jövőre az első félévben csak 80 ezer forintra emeljék ezt a bértételt, és a második félévben 86 300 forintra.