Rosszul bánnak a pénzzel a magyarok az ÁSZ-elnök szerint

Tartalmi reformra van szükség a középfokú oktatásban, mert ma Magyarországot széles körben jellemzi a pénzzel való bánás igazi ismeretének, tervezésének és az előrelátásnak a hiánya - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke hétfőn az Econventio Nyári Pénzügyi Tábor megnyitóján Balatonlellén.
MTI-Eco, 2011. július 5. kedd, 08:15

Domokos László szerint a főiskolákon, egyetemeken tanított pénzügyi ismereteknél is fontosabb megtanulni hétköznapi szinten bánni a pénzzel. A szakképzésben végzők fele valószínűleg vállalkozóként fog megélni, miközben vállalkozói, háztartási ismereteket egyáltalán nem nyújtanak a középiskolák - mondta, hozzátéve: fontos tudás az is, hogy kell kijönni havi 90 ezer forintból, amelynek csak egy részét adja a család által mutatott példa.

Úgy vélte, az ország közpénzügyein, vállalkozásain is látszik, hogy a gazdálkodási folyamat megbicsaklik a gyakorlati oldalon, a magyar vállalkozók versenyképességén még sok a fejleszteni való. Ennek megalapozásához az oktatási rendszerben kell megtalálni a pénzügyi, tervezési, gazdasági ismeretek bővítésének lehetőségét, készségként való elsajátítását az ÁSZ elnöke szerint.

Kifejtette, hogy azért vállalta a tábor megnyitását, mert nagyon fontosnak tartja az általános pénzügyi tudás és tudatosság fejlesztését célul tűző, a tábort szervező Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület kezdeményezését. Az egyesület tábort megelőző pénzügyi vetélkedőjén 62 iskola 7.692 diákja vett részt, ami azt jelenti, hogy van érdeklődés a téma iránt, érdemes folytatni ezt a munkát - tette hozzá.

A hétfőn kezdődő hat napos balatonlellei táborba a szervező egyesület vetélkedőjén résztvevő, legaktívabb iskolai csapatok utazhattak el. A 30 táborozó diák az alapvető pénzügyi fogalmakkal és pénzügyi rendszerek működésével ismerkedik a hét folyamán.

Az ÁSZ elnöke újságírói kérdésre válaszolva az önhikis (önhibáján nehéz helyzetbe került) önkormányzatok támogatását "lelkileg hibás gyakorlat"-nak nevezte, mert azt a gondolkodásmódot alakította ki, hogy az állam majd jön, és segít ha baj van. Valójában az önhikis önkormányzatok számára rendelkezésre álló keret nem old meg semmit, de nem is arra lett kitalálva, amire a 3200-ból több mint kétezer önkormányzat megpályázta azt - mondta Domokos László.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Zodiakus, 2011.07.05 23:12

Igen,jó lenne ha pénzügyi ismeretet tanítanának.Persze politika és minden pénzügyi mogul támogatása nélkül.Akkor már az általános iskolás is norvég koronában kérné a zsebpénzét.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Jhony, 2011.07.05 12:38

@razarus: Le kéne váltanod POKORNIT .
Nem gondolod? Nem kell több balneológia, csak pénzügyi ismeretek!
:):)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

razarus, 2011.07.05 10:58

@Ez vagyok:
Ne haragudjon meg ram, de ez kicsit "Pato Pal ur"-as volt... Pedig nem, nagyon nem erunk ra ezzel.
Eppen azert is vagyunk ekkora sz@rban, mert a lakossag 99,99%-ka minimalis penzugyi ismeretekkel sem rendelkezik. Vajon lenne ennyi eldosodott devizahitelesunk, ha az erintettek mar AKKOR ismertek volna pld. "arfolyamkockazat" fogalom jelenteset? Vajon lenne ennyi lakossagi fogyasztasi hitel, ha az emberek a pusztan szamok alapjan, es nem pedig erzelmi alapon dontenenek? (Amugy eppen ugy veszunk fel hitelt, mint ahogy szavazunk is..)

A matematikaoktatasunk eleg jo, de ha arra kersz egy amugy kivaloan matekerettsegizo diakot, hogy valasssza az ki a ot, felkinalt fogyasztasi kolcson kozul a szamara legelonyosebbet (vagy kulonitse el a szamara legkevesbe megfelelot), akkor csak nez ki a fejebol.
A kulfodon munkat vallalo magyarokkal szemben hasonlo a fo kifogas... "standrad" helyzetekben jol teljesitunk, viszont varatlan szituacokban semmi onallosag vagy kreativitas, mert a fonokunktol varjuk a megoldast...

Valamikor -mielobb, annal jobb- el kell kezdeni a penzugyi kulturank fejleszteset, vagyis inkabb a hianyanak a felszamolasat, mert a bajok csak halmozodni fognak. Tovabbmegyek: szakkepzesekben mar vallalkozoi ismereteket (munkavallalas, munkaadas, munkavedelem, adozas, palyazatkeszites, stb) is oktatni kellene, mivel a szakkepzesbol kikerultek tulnyomo resze munkavallalo, illetve idovel munkaado lesz, tehat ezek az ismeretek szuksegesek lesznek a szamara.

A mi generacionk alaposan rafazott a penzugyi ismeretek hianyara, de a kovetkezo generacionak adhatunk olyan ismereteket, melyekkel ok elkerulhetik a mi hibainkat.
Ha ez sikerulne... AKKOR leptunk a haladas utjara, mert az o gyerekieknak mar joesellyel termeszetes lesz az, hogy merlegeljenek es gondokodjanak, miatt az eppen becsengeto uzletkoto rajuk tukmalna, valami uzsorakamatos kolcsont, vagy "felvehetetlen" eletbiztositast...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ez vagyok, 2011.07.05 10:22

Vicces, hogy rosszul lehet bánni azzal, ami nincs vagy csak elenyésző mennyiségben.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

razarus, 2011.07.05 09:14

Mar megint hulyenek nezik az elemis tanulokat... altalanos iskola felso tagozataban nyugodtan lehet oktatni penzugyi ismereteket. A felso tagozatosok altal mar rendre jatszott szamitogepes jatekok -foleg az elo ellenfelek ellen jatszhato, online jatekok -a kozhiedelemmel ellentetben- sokkal tobb intelligenciat igenyelnek, mint a 'pitagoras' tetel ertelmezese. Eppen csak ez utobbi rohadtul nem erdekli a tanulokat. Szivacskent fogjak magukba szivni ezeket a penzugyi ismereteket, amint megertik, hogy ezeken az ismereteken keresztul vezet az ut a nagykepernyos tv-hez, ujabb, erosebb szamitogephez, tehat olyan peldakkal kell(ene) megkozeliteni kerdest, amely erdekli a diakokat. Az o nyelvukon es az erdeklodesi koruket megcelozva kell szolni hozzajuk, vagy idopocsekolas lenne az egesz. Maskeppen megfogalmazva ezt, azt kell elerni, hogy a diakok a penzugyi ismereteket hasznos eszkoznek (pozitiv megerosites) tekintsek, veletlenul se bajokat megelozo modszernek (negativ megerosites), mert utobbi esetben altalanos kozony lesz a reakcio. A "biztos megelhetes", "eladosodas", "elheto nyugdij" es hasonlo fogalmakkal teljesen felesleges lenne peldalozni...
Az onkentes (pld. tabori formaju) oktatas jo dolog (ha csak par diakra ragad valami, akkor mar megerte!), azonban eppen azokat nem eri el, akiket a leginkabb kellene erre tanitani. Azokat, akik onmaguktol nem mennenek el ilyen taborba, mert akik elmennek, azoknak onmaguktol is van annyi eszuk, hogy ezzel foglalkozni kell, igy valoszinuleg taborban tanultak nelkul sem ugrananak bele nagyon necces penzugyi muveletekbe.
Tehat, a penzugyi ismeretek oktatasaban -barmennyire is furcsan hangzik- nem a taborba maguktol is eljarok a valodi "celkozonseg", hanem azok, akik nem mentek el abba taborba.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html