Sajátos kór tizedeli a cégvezetőket

Immár az Egészségügyi Világszervezet, a WHO is kimondja: a menedzserbetegség valós tünetegyüttes, amely bizonyos csoportoknál fokozottan jelentkezik. Ez a betegség nemcsak az érintetteket sújtja, de áttételesen az általuk irányítottakat is.
Szigeti Ildikó, 2007. október 25. csütörtök, 14:20

A NAPI Gazdaság cikke

Az átlagos magyar topmenedzser multinacionális cég alkalmazottja, céges autóval járja a várost, több rádiótelefonja és laptopja van és beteg. Állapota súlyos voltáról azonban többnyire csak akkor vesz tudomást, ha már bekövetkezik a baj. Az átlagos magyar topmenedzser ugyanis nem hibázhat, nem tévedhet és nem gyengélkedhet. Mégis, mostanában egy speciális kór tizedeli a vezetők sorait. Becslések szerint minden második vezető beosztásban dolgozó úgynevezett menedzserbetegségben szenved.

Az ötvenes évek derekán két amerikai kardiológus egy olyan viselkedési mintát írt le, amely tipikusan a szívkoszorúér-betegségben szenvedőket jellemezte. A vizsgált csoportba tartozó, úgynevezett A-típusú viselkedést mutató emberek élete végtelen versenyhez hasonlítható leginkább. Céljuk az állandó győzelem. Örök versenyfutásban vannak az idővel, képtelenek lazítani, türelmetlenné és dühössé válnak, ha valami nem a terveiknek megfelelően alakul. Bár látszólag nagy az önbizalmuk, állandó kételyek gyötrik őket (ezeket többnyire maguknak sem vallják be).

Az Amerikai Szívgyógyászok Társasága 1981-ben úgy döntött, hogy az A-típusú viselkedésmintát be kell sorolni a szívkoszorúér-betegségek kockázati tényezői közé. A legelfogadottabb biológiai magyarázat szerint az A-típusú személyek úgynevezett szimpatikus idegrendszere túlzottan reagál a stresszhatásokra, vagyis ezeknél az embereknél egy mások számára aprócskának tűnő impulzus is vérnyomás-emelkedéssel, fokozott szívműködéssel járó reakciót válthat ki. Ha pedig ezek az impulzusok folyamatosan jelen vannak, a szív komoly károsodásokat szenvedhet.

Jóllehet a menedzserbetegség klasszikus megnyilvánulásai a szívvel kapcsolatos kórformák (leggyakrabban az infarktus), ám a pszichoszomatikával foglalkozók egybehangzóan állítják: az állandó stressz emésztési, mozgásszervi és központi idegrendszeri problémákat is okozhat. A menedzserkór és a szívbetegség vélhetően azért kapcsolódott össze a köztudatban, mert a kardiológiai tünetek sokkal látványosabban jelentkeznek, mint például a gyomorfekély, a magas vérnyomás és más, jól palástolható betegségek jelei. A menedzserbetegség kevésbé szembeötlő tünetei mellett olyanok is jelentkeznek, amelyeket aligha lehet titkolni.

Ezek közé tartozik a nők és férfiak esetében egyaránt jelentkező hajhullás és a szexuális teljesítőképesség csökkenése. A haj ritkulása főként a női vezetőknél figyelhető meg, legalábbis náluk látványosabb, mint az erősebb nem esetében. Fokozott testi és lelki igénybevételnél a szervezet egészének (így a fejbőrnek is) a vérellátása jelentősen megváltozik. Szakértők szerint részben ezzel, részben pedig a hormonális egyensúly felborulásával magyarázható a hajhagymák elgyengülése, ami sok esetben a teljes kopaszodáshoz vezet.

Hasonló okok válthatják ki a férfi vezetőknél gyakorta megmutatkozó impotenciát. Egy osztrák pszichoterapeuta (aki a közelmúltban Menedzsment és impotencia címmel megjelentetett könyvével jókora vihart kavart az érintettek körében) állítja: a szexuális teljesítőképesség romlása elsősorban a folytonos bizonyítási kényszerre vezethető vissza.

Az állandó győzni akarás érzése a hitvesi ágyban sem enged szorításából, ennek természetes következményeként a tetterő akkor hagyja cserben a személyt, amikor partnere, de legfőképp önmaga előtt akarja bizonyítani férfiasságát. Az átmeneti avagy tartós impotencia általában csak a jéghegy csúcsa, a menedzserbetegség többi, súlyos tünete sokáig rejtve marad.
L. Kovács Tamás pszichológus szerint a siker hajszolása terén sem árt a mértékletesség. Az eredményes vezető könnyen beleeshet abba a hibába, hogy sorozatos sikerein felbuzdulva egyre nehezebb feladatokat tűz ki magának, mígnem saját egészségével (szélsőséges esetben az életével) fizet az újabb sikerért. A szakember szerint a jó menedzsert nem a vakmerőség, hanem a megfontoltság jellemzi.

A menedzserbetegség elsősorban a 45 évnél idősebb közép-, illetve felső vezetőket veszélyezteti - állítják egyhangúan a Menedzserek Országos Szövetsége név nélkül nyilatkozó tagjai. A legnagyobb problémát nem a betegség kialakulása jelenti, hanem az, hogy az érintettek túlnyomó hányada titkolja a baját a család, a munkatársak, de akár saját maga előtt is. Mindez természetes dolog - magyarázzák a menedzserek -, hiszen egy vezetőnek nem illik betegnek lenni. A ki nem mondott elvárások szerint csak teljes értékű ember lehet jó vezető. A beteg főnökben megrendül a bizalom, így az oly nehezen megszerzett, biztosnak vélt pozíció hirtelen ingataggá válhat.
Ezzel magyarázható, hogy azok a vezetők, akik esetleg nagy titokban el is mennek orvoshoz, a kezelést nemigen vállalják, mert attól tartanak, hogy betegségüket nem titkolhatják tovább. Ez pedig újabb és erősebb tünetek kialakulását okozza, ami végeredményben a munkaképesség romlásához és súlyos, kórházi kezelést igénylő betegséghez, olykor halálhoz vezet.

A menedzserkór hátterében a leggyakrabban a túlhajszoltság és a pihenés tartós hiánya áll. A szövetség tagjainak tapasztalata szerint a felső vezetők 70-80 százalékát érinti valamilyen szinten a betegség. Érdekes tény, hogy a magyar közép- és felső vezetők körében gyakrabban jelentkezik a menedzserbetegség névvel illetett tünetegyüttes, mint nyugat-európai vagy amerikai kollégáiknál. Mindezt a speciálisan kelet-európai kulturális örökséggel magyarázzák az érintettek. A nagyvállalatok többsége ugyanis szocialista értékrend alapján szerveződött és működött sokáig.
A mai vezérigazgatók, cégvezetők idősebb generációjaa jellegzetesen szocialista vezetési stílust sajátította el és alkalmazta mindaddig, míg a Nyugat szele el nem érte hazánkat. A piacgazdaságra való áttérés, a gazdasági szabályozók gyors változása nagyfokú alkalmazkodást kívánt azoktól a vezetőktől, akik nem akartak megválni főnöki széküktől. Az egyiknek sikerült, a másiknak nem. Csak azok tudtak felszínen maradni, akik magukra erőltették a teljesítménycentrikusságot és az új szabályokat.

Az ottfelejtett vezetőknek azonban nem csupán a számukra idegennek tűnő elvárásokkal, hanem önmagukkal is szembesülni kellett. A túlélés alapfeltétele lett ugyanis a múlt tapasztalatainak, rutinjainak nyomtalan kitörlése és egy új (javarészt Nyugatról importált) vezetői attitűd kialakítása. Sokan az egészségükkel és az életükkel fizettek posztjuk megtartásáért.

A beteggé vált menedzserek orvosi segítség híján előbb-utóbb a saját maguk által ásott verembe esnek. Olyan mélyre, ahonnan már nemigen van visszaút. Ám addig is (Rotraud Perner neves osztrák pszichoterapeuta szavaival) a hatalom bűvöletében élnek, holott csupán a hatalom manipuláltjai.

HOZZÁSZÓLÁSOK