Az építési törvény módosítása átfogalmazza, de a lényegét tekintve változatlanul hagyja azt, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi építmény építésének, átalakításának, valamint a 400 négyzetmétert meghaladó bruttó alapterületre való bővítésének építésügyi hatósági engedélyezési eljárásában ki kell kérni - az országos illetékességgel eljáró - Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal vezetőjének szakhatósági állásfoglalását.

Új elem viszont az, hogy az említett kormányhivatal vezetőjének vizsgálni kell a létesítés helye szerinti településre és vonzáskörzetére gyakorolt

  • környezeti,
  • közlekedési és
  • településrendezési hatásait.

Ezek vizsgálata után állást foglal arról, hogy a kereskedelmi létesítmény nem okoz-e olyan hátrányos következményeket, amelyek aránytalanul meghaladják a kereskedelmi építmény létesítésétől várható előnyöket.

A bányászati törvény is módosul

A bányászati törvény a következővel egészül ki: nemzeti emlékhellyé nyilvánított kegyhelyen, valamint annak 5 kilométer sugarú környezetében (a kegyhely méltóságának megőrzése érdekében)

  • külfejtéses művelésű bányatelket csak akkor lehet megállapítani, illetve
  • horizontálisan bővíteni, vagy
  • a megállapított bányatelken feltárási, kitermelési tevékenységet folytatni,

ha azzal a bányatelek fekvése szerinti fővárosi és megyei kormányhivatal kulturális örökségvédelmiszempontból egyetért. Egyetértés hiányában a bányafelügyelet az engedély, műszaki üzemi tervjóváhagyása iránti kérelmet elutasítja.

Ezzel egy füst alatt nemzeti kegyhellyé nyilvánítja a javaslat a Mátraverebély-Szentkútat és a máriapócsi kegytemplomot is.