Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Közlönyben megjelent határozat 2 milliárd 215 millió forintot csoportosít át az idei költségvetésben a települési önkormányzatok támogatásán belül úgy, hogy konkrétan megjelöli a kedvezményezetteket. A pénz felét a karcagi önkormányzat kapta a sámándob újjáépítésére.

A karcagi önkormányzat január végén a Maxicargó Kft.-vel szerződött a 2015-ös milánói világkiállítás magyar pavilonjának újjáépítése elnevezésű projekt keretében a területrendezési, út, parkoló és alapközmű előkészítő munkáinak elvégzésére, nettó 298 millió forintért (bruttó 378 millió forint) - derült ki a Közbeszerzési Értesítőből. A nyertes cégnek az építménynek kiszemelt karcagi, Fürdő utcai területen június 30-ig kellett befejezni a munkát.

A magyar kormány először 2015. december végén döntött arról, hogy - a több milliárd forint állami támogatással megvalósult - milánói világkiállítás pavilonját újjáépítik Karcagon, az olaszországi projekt lezárását, a terület rekultivációját és a pavilon hazaszállítását pedig az állami tulajdonú Carpathia Kft.-re bízták, és ehhez 500 millió forint támogatást is jóváhagytak. Szőcs Géza, az expó magyar részvételért felelős kormánybiztosa 2015 decemberében azt is bejelentette, hogy a pavilon a kormány döntése értelmében Karcagra kerül, és a magyar történelem sztyeppei, lovas hagyományait mutatja be.

Majd 2016 januárjában az olasz szervezők felkérték Magyarországot, hogy a magyar pavilon maradjon az expó területén, az része lenne az ott létrejövő Olasz Technológiai Intézet épületegyüttesének, fél évvel később a magyar kormánybiztos viszont már arról írt, hogy az olasz fél meggondolta magát, a pavilon hazatér. (A pavilonnal kapcsolatos kiadásokra 2016-ban 650 millió forintot fordítottak.)

A kormány 2017 márciusában hozott határozatot arról, hogy Karcag számára az expópavilon elhelyezésére és újjáépítésére, ott kulturális és hagyományőrző tevékenységek befogadására 2017-ben 329 millió forint, míg 2018-ban 1 milliárd 108 millió forint költségvetési támogatást biztosít.