A társadalmon belüli jövedelmi szakadék valamelyest szűkült az utóbbi években köszönhetően a növekvő foglalkoztatottságnak. Az egy főre eső GDP és az egy munkaóra alatt előállított jövedelem is emelkedett, így az OECD-átlag kétharmadát éri el - idézi a portál a jelentést.

Az üzleti környezet egyszerűsítésében egyelőre minimális előrelépést sikerült elérni, emellett a tartósan munkanélküliek visszaintegrálása a munkaerőpiacra is elkezdődött, illetve a felsőoktatásban is vannak biztató jelek.

A pozitív jelek mellett az üzleti környezet további egyszerűsítésére és a szabályozói környezet javulására lenne szükség a jövőben. Ezzel kapcsolatban az OECD kiemeli, hogy az egyes iparágakban tapasztalható differenciálás hátráltatja a versenyt, a nagy vállalatok lobbiereje pedig sokakat elriaszt attól, hogy vállalkozásba fogjanak. A fentiek mellett az oktatás minőségének további javítására lenne szükség, különösen a roma fiatalok körében. Az OECD azt is javasolja a magyar kormánynak, hogy csökkentse az alacsony jövedelműek adóékét, amivel csökkenteni lehetne a ráutaltságukat a szociális támogatásokra. Emellett csökkenteni kellene az adórendszer toríztását.

Az OECD szerint nem biztos, hogy elegendő lesz a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése, a jövőben szükség lenne arra, hogy ezt a várható élettartamhoz kössék. Emellett támogatni kellene az idősebb munkavállalók részmunkaidős foglalkoztatását és speciális álláskeresési rendszert kellene létrehozni számukra.

Kiemelik, hogy a magyar adóék nemzetközi összehasonlításban továbbra is magas, különösen az alacsony jövedelműek körében. Az elmúlt években folyamatosan csökkent a szociális hozzájárulási adó, 2019-től pedig a kétgyermekesek adókedvezménye emelkedett. További lépésként szükség lenne olyan adókedvezmény bevezetésére, mely a jövedelem emelkedésével csökkenne, emellett emelni kellene az adómentesség határát. Ennek ellensúlyozásaként kevésbé torzító adókat kellene bevezetni, például az üzemanyag vagy az ingatlanok adóztatása felé kellene elmozdulni.

Szintén élénkíteni kéne a nők foglalkoztatását. Fontos lenne a három év alatti gyermekek elláórendszerének javítása, vagyis a bölcsődei férőhelyek további növelése, illetve ezek nyitvatartásának a munkaidőhöz igazítása.