Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szociális segélyezés az érintettek egyre kisebb hányadán képes segíteni - írta az uniós statisztika elemzése alapján az mfor.hu. A portál idézi a Népszava múlt heti írását, amely szerint úgy módosulhat a szociális törvény, hogy alig marad olyan család, ahol a nem dolgozó felnőtt jogosulttá válna szociális juttatásra.

A szociális segélyeket nem számítva a teljes népesség 25 százalékát fenyegette tavaly a szegénység kockázata - derül ki a statisztikai adatokból -, ami 2,44 millió embert jelentett. Az arányszám csökkent 2010 óta, amikor még 28,4 százalék volt a szegénység kockázatának kitettek aránya.

A szociális segélyek után már "csak" a teljes lakosság 13,4 százalékát veszélyezteti a szegénység, igaz, még ez is 1,293 millió magyart fed. Hozzájuk, hiába érkezik meg rendszeresen a segély, helyzetük annyira kilátástalan, hogy továbbra is ki vannak téve a szegénység kockázatának.

Míg 2010-ben és az előtte lévő pár évben a segélyek a veszélyeztetettek 57-60 százalékán segítettek úgy, hogy kikerültek a szegénység kockázatának kitettek csoportjából, 2017-ben az érintetteknek mindössze 47 százalékán tudtak ebből a szempontból segíteni a segélyek.

A kormány segélymegvonásra irányuló elképzelése jó eséllyel csak tovább ronthat a helyzeten, hiszen azok egy része, akik épp a segélynek köszönhetően billegtek a "szegénység" határán, könnyen beleragadhatnak. Ennél is sokkal rosszabbul érintheti azokat, akik a segély után is ki vannak téve a szegénység kockázatának. Esetükben a segély megvonása egyenlő lesz a teljes leszakadással.

A fotó forrása: Shutterstock