Selmeczi cáfolja a nyugdíjak megadóztatását

Nincs szó a nyugdíjak megadóztatásáról, sem az utazási kedvezmény vagy az özvegyi nyugdíj eltörléséről - közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MSZP-s Korózs Lajos hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva.
MTI, 2011. december 12. hétfő, 17:40
Fotó: Napi.hu

A szocialista párt elnökségi tagja azt mondta, pártja szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások következményeként a kormánynak a Széll Kálmán-tervet és a konvergenciaprogramot is módosítania kell majd, ami újabb, a nyugdíjasokat sújtó megszorításokat vetít előre. A politikus azt kérdezte a kabinettől, tervezik-e a nyugdíjak megadóztatását, a 65 éven felüliek utazási kedvezményének megszüntetését, illetve az özvegyi nyugdíj eltörlését.

A Fidesz szóvivője közleményében azt írta, Korózs Lajos spekulál és találgat arról, hogy milyen témakörökről fog tárgyalni az IMF Magyarországgal, mivel erről még nincsenek konkrét információk. Selmeczi Gabriella szerint "az MSZP ismételten bebizonyította, hogy nemzetellenes politikát folytat".

A kormánypárt szóvivője hozzátette azt is, hogy a rokkantsági nyugdíjakat ezentúl rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásnak fogják hívni, s csak az elnevezés változik, nem pedig az ellátás tartalma. Megjegyezte, az új rendszer bevezetése nélkül is egészségügyi felülvizsgálatra lenne kötelezve 200 ezer ember, hiszen akinek nem élete végéig ismerték el rokkantságát, tehát egészségi állapotában változás, esetlegesen javulás várható, annak felülvizsgálatra kell mennie.

Sem a 41 ezer forintos rokkantsági ellátásnak, sem a megváltozott munkaképességűek 28 720 forintos juttatásának, sem pedig a rehabilitációs ellátás 57 440 forintos, "Korózs Lajos által kitalált összege" nem fedi a valóságot, mert az ellátás összegét az érintett átlagkeresetéből számolják ki, tehát nincs egységes összegű ellátás - közölte Selmeczi Gabriella, hozzáfűzve, hogy minden megváltozott munkaképességű az állapotának megfelelő mértékű ellátást kap majd.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

RealMan, 2011.12.15 16:07

Ha cáfolja, akkor igaz..ennyire egyszerű. A Fidesznek nincs hitele, azaz már régen eljátszották, ők is hazudnak éjjel no meg nappal...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2011.12.15 16:04

@oreghalasz: "AZEMÚT8ÉV"
Mer most sokkal jobb nekünk.

Nemzetiek vagyunk és kitörülhetjük...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

5perc, 2011.12.15 14:41

@5perc 2011. december 13., kedd 13:14:
Ugye előre megmondtam:
http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ujra_elveszi_a_nyugdijpenzeket_a_kormany.505070.html
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oreghalasz, 2011.12.13 16:36

Szeretném azt írni,hogy tisztelt Korózs Lajos, de nem érdemel egy ilyen demagóg matematika ANALFABÉTA tiszteletet,sötét mint az alagút és a nyugdíjasok egy jelentős része ellen elkövetett egy helyrehozhatatlan hibát.A 2000 jan -2003 között nyugdíjba vonultakat nyomor szintjére taszította.A 2000 előtt nyugdíjazottak HELYESEN kaptak rendkívűli nyugdíj emelést a 2003 után nyugdíjba vonultak főleg a 2007-ben nyugdíjazottaknak KÜLFÖLDI HITEL terhére érthetetlenül magas nyugdíjat állapítottak meg mert a barmok a degressziós táblázatot úgy módosították, hogy az utóbbi évek nyugdíjazottak indexált nyugdíja jövedelmi színttől függően 20-70%-al magasabb mint a 2000-2002-között ugyanannyi munkaviszonnyal és befizetett járulékkal rendelkezők indexált nyugdíja.A jelenlegi kormány évi 440 milliárd ft-ot tudna megtakarítani amennyiben a 2003-után megállapított nyugdíjakat a 2000-2002-közötti szintre módosítja.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2011.12.13 16:28

@Zodiakus: Ez azoknak, akik nem 1990-ben vagy az követően születtek, nagyon ismerős.
Ha azt mondták: fehér, tudtuk, hogy fekete. Ha azt mondták: nem emelkedik a kenyér ára, tudtuk, hogy másnap már többe kerül.
Ezek a Fideszesek a Kádár korban nőttek fel, ezt a kommunikációs stratégiát hozták magukkal, de sokkal szemérmetlenebbül alkalmazzák.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html