Korábban a Tárki Zrt. bejelentette, hogy az 1990 óta kiadott Társadalmi riport című kötetsorozatának kiadását felfüggeszti a közfinanszírozás hiánya miatt. Ez Magyarországon ritkán tapasztalható visszajelzés-hullámot váltott ki, így a társadalomkutató pár héttel ezelőtt bejelentette, hogy közösséggi finanszírozással kísérli meg a Társadalmi riport 2014. kötetének kiadását.  A Tárki csütörtökön bejelentette: sikerrel járt a próbálkozás, április 3. és 17. között összegyűlt a szükséges összeg a kiadvány idei elkészítésére.

A társadalomkutató lehetővé tette, hogy mindenki, akinek fontos a tényekre alapozott társadalmi jelentés és maga a kötetsorozat, közvetlenül hozzájárulhasson a Társadalmi riport 2014-es kötetének költségeihez. Előzetes kalkulációk szerint a Társadalmi riport idei évben történő előállítása 6 millió forintba kerül, ebből a Tárki 1 millió forintot áll.

A közösségi finanszírozási oldal 2014. április 3-án indult, és a terveik szerint maximum április végéig tartották volna fenn, hogy kiderüljön összejön-e a pénz. A Tárki honlapján olvasható tájékoztatás szerint a gyors és nagyvonalú felajánlásoknak (és átutalásoknak) köszönhetően a szükséges pénz példátlan gyorsasággal, április 17-ére, azaz alig két hét alatt összegyűlt. Összesen egészen pontosan 6091 ezer forintnál állították le a számlálót.

A Tárki hozzájárulásával együtt 70 utalás vagy későbbi utalási ígéret (szerződés) érkezett, ebből 59 magánszemélytől, 11 jogi személytől. A felajánlott összegek között 55 utalás tartalmazott 20 ezer forint alatti összeget, 9 utalás értéke esett 20 ezer és 100 ezer forint közé. A Tárki hozzájárulása mellett további öt támogató járult hozzá a Társadalmi riporthoz legalább 500 ezer forintos összegben.