Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elfogadott MFF végül a reggeli javaslattal szemben 324,7 milliárd euró helyett valamivel többet 325,15 milliárd eurót szán a felzárkóztatást szolgáló kohéziós támogatásokra. A Magyarországra vonatkozó úgynevezett kiadási plafon a magyar bruttó hazai termék (GDP) 2,59 százaléka, vagyis Magyarország minden évben GDP-jének legfeljebb ekkora hányadát kaphatja azoknak a régióknak a felzárkóztatásának támogatásához, amelyekben a GDP nem éri el az uniós átlag 75 százalékát. A hét magyarországi régió közül hat ilyen. Emellett a felzárkózó térségeknek a reggeli javaslatnál további 160 millió euróval többet, 1,56 milliárd eurót irányoz elő.

A korábbi tervekkel ellentétben az elfogadott MFF Magyarország legelmaradottabb térségei esetében 75 helyett 85 százalékban maximálná az uniós finanszírozás arányát a támogatott projektekben. A keretköltségvetés emellett lehetővé teszi a vissza nem igényelhető forgalmi adó beszámítását is a támogatási összegbe, ami mellett Magyarország következetesen érvelt az egyeztetések folyamán. Ez, valamint a magasabb uniós finanszírozási arány becslések szerint éves szinten 210 milliárd forintos egyenlegjavulást jelent a magyar költségvetés számára ahhoz képest, mint azok a felhasználási szabályok, amelyekre az Európai Bizottság eredetileg javaslatot tett.

Az MFF a kohéziós fejezet mellett a foglalkoztatás növelése és a növekedés ösztönzése érdekében 125,6 milliárd eurót különítene el a versenyképesség növelésére. Ennek részét képezi az az úgynevezett Európai Összekapcsolási Eszköz, amely kifejezetten a határokon átnyúló infrastrukturális, közlekedési, energetikai és telekommunikációs beruházásokat támogatná összesen 29,3 milliárd euróval, amelynek harmadát, 10 milliárd eurónyi beruházást a kohéziós alapból kell megvalósítani.

A pénzügyi keret az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokat, halászati és klímavédelmi kiadásokat tartalmazó fejezetet 373,18 milliárd euróban határozza meg, 15,69 milliárd eurót fordítana a többi között a migráció és a menekülthelyzet kezelését, a külső határok védelmét és a belbiztonságot támogató kiadásokra, 58,7 milliárd eurót az unió globális szerepvállalására, külpolitikára, humanitárius és fejlesztési segélyekre, végül pedig 61,63 milliárdot allokálna az adminisztráció, az intézményrendszer számára.

A kohéziós és az agrárdosszié kivételével az MFF összes többi fejezetében - hol kisebb, hol jelentősebb - lefaragás tapasztalható ahhoz képest, mint amit novemberben terjesztett a tagországok vezetői elé Herman Van Rompuy. Az Európai Unió történetében pedig először fordul elő, hogy a szervezet hétéves keretköltségvetése nominális csökkentést tartalmaz a megelőző periódushoz képest. A 2014 és 2020 közötti időszakban megengedett kötelezettségvállalások körülbelül 34,1 milliárd euróval maradnak el a 2007 és 2013 közötti szinttől.