Ibolya Tibor szerint az ügy első- és másodrendű vádlottja az Operaház vezető beosztású, gazdálkodásért is felelős munkatársa, a harmadrendű vádlott pedig egy, az Operaházhoz köthető alapítvány képviselője volt. A vádirat szerint az első- és másodrendű vádlott 2008 októbere és decembere között 11 indokolatlan megbízási szerződést kötött a harmadrendű vádlottal különböző rendezvények szervezésére, kivitelezésére és az ezekhez szükséges személyzet biztosítására.

Az Operaháznál dolgozó két vádlott tisztában volt azzal, hogy az alapítvány a vállalt feladatokat nem maga végzi majd el - ehhez megfelelő állománnyal és feltételekkel sem rendelkezett -, hanem azokat egy másik vállalkozóval végezteti el, a megbízási díjnál jóval kevesebb pénzért. Az volt a céljuk, hogy az alapítványnál maradjon a két díj különbözete, vagyis hogy az alapítvány jogtalan anyagi előnyre tegyen szert. A vádlottak ezzel csaknem 10 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az Operaháznak. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség az első- és másodrendű vádlottat jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, harmadik társukat pedig orgazdaság bűntettével vádolja. Mindhármukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabását kezdeményezték.

Tavaly áprilisban közölték az M1 Híradójában, hogy a Fővárosi Főügyészség és a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) hűtlen kezelés miatt eljárást indított az Operaház volt főigazgatója, Vass Lajos és gazdasági helyettese ellen. Az Operaház a saját tulajdonában lévő Budapesti Operabarát Alapítványtól nyolcmillió forintért rendelte meg 2008-ban az október 23-i ünnepi előadást. A megbízást az alapítvány alvállalkozóknak adta tovább. A NAV kilenc másik szerződést is talált az Operaház 2008-as gazdálkodásában, amelyeket a pénzügyi nyomozók indokolatlannak vagy túlárazottnak tartottak.