A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn meghozott végzésével "további három hónappal meghosszabbította S. Gábor gyanúsított előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt" - olvasható a Fővárosi Törvényszék honlapján csütörtökön megjelent közleményben. A végzés nem jogerős.

Az MSZP volt elnökhelyettesét adócsalással, magánokirat hamisítással, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsítják. Fővárosi Törvényszék közleménye szerint az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2014. július 12. napjáig tart. Mint írták, a Központi Nyomozó Főügyészség a gyanúsított kényszerintézkedésének meghosszabbítását - az eddigi indítványaihoz hasonlóan - a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélyével indokolta, melyet a bíróság megalapozottnak talált.

A végzés szerint S. Gábor terhére rótt bűncselekmények tényállása, alapos gyanúja és azok jogi minősítése az előzetes letartóztatásban töltött idő alatt nem változtak. Olyan adat vagy körülmény pedig nem merült fel, amely annak megalapozottságát megkérdőjelezné - olvasható a közleményben.

A végzés indoklása szerint a cselekmények teljes körű tisztázása érdekében további nyomozati cselekmények elvégzése indokolt, így a lefoglalt iratok teljes körű értékelése, szakértő kirendelése, tanúk meghallgatása. Ezek teljesítésére az előzetes letartóztatásból hátralévő idő nem elegendő.

A nyomozási bíró - mint írták - végzésében rámutatott arra, hogy az előzetes letartóztatás általános és különleges okai a korábbi végzések tartalmához hasonlóan most is változatlanul fennállnak, így a kényszerintézkedés megszüntetésére vagy enyhébb típusának alkalmazására az eljárás jelen szakaszában továbbra nincs mód.

Simon Gáborról február elején derült ki, hogy több száz millió forintot tart egy bécsi számlán, amelyet nem tüntetett fel vagyonnyilatkozataiban. A később az is nyilvánosságra került, hogy egy bissau-guineai útlevéllel Magyarországon is nyitott számlát, amelyen szintén milliók van. Sajtóhírek szerint a volt politikusnak összesen öt eltitkolt számlája van több százmillió forintos forgalommal. Simon Gábort március 10-én vették őrizetbe.