Soha ennyi áram nem fogyott hazánkban

Csúcsot döntött a felhasznált villamos energia mennyisége 2017-ben, 2016-hoz képest több mint 2,5 százalékkal, a szökőnap hatásával korrigálva 2,6 százalékkal nőtt, miközben valamelyest csökkent az import aránya - közölte a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. előzetes adatai alapján hétfőn az MTI-vel.
Dzindzisz Sztefan, 2018. január 22. hétfő, 13:58

A tájékoztatás szerint az ország tavaly 45 057,4 gigawattóra(GWh) villamos energiát használt fel. A valós növekedés az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva azonban még magasabb, 2,73 százalék lehet az egyre növekvő számú, háztartási méretű kiserőművek (HMKE) termelését is figyelembe véve - írja közleményében a MAVIR.

A beépített napelemes háztartási termelőegységek teljesítőképessége 2017 végére elérte Magyarországon a 201,26 megawattot (MW), de ez közvetlenül nem jelenik meg a rendszeradatok között. Összehasonlításképpen a közleményben szerepel, hogy a Paksi Atomerőmű egy blokkja 500 megawatt kapacitással rendelkezik - írja az MTI.

Tavaly nemcsak az éves felhasznált mennyiség, hanem az egy napon belüli bruttó rendszerszintű villamosenergia-felhasználás is új történelmi csúcsot ért el, a MAVIR 2017. január 27-én 146,87 gigawattóra villamosenergia-fogyasztást regisztrált - tájékoztatott a társaság.

A felhasznált mennyiségen belül a villamosenergia-import részaránya valamelyest csökkent az egy évvel korábbiakhoz képest: 2016-ban 28,9 százalék, míg 2017-ben 28,6 százalék volt az éves átlag - közölte a MAVIR. (Nagyon jól teljesítenek a szélerőművek.)

Tihanyi Zoltán, a MAVIR rendszerirányítás és nemzetközi kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a közleményben rámutatott arra, hogy a rekord mértékű igény zökkenőmentes kielégítését mindvégig biztosította a hazai átviteli hálózat, a szélsőséges időjárási események következtében három alkalommal következett be az átviteli hálózati elemek fizikai sérülését is okozó esemény.

Fotó forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Zorka, 2018.01.22 17:26

Hurrá! Ha így fejlődik a napenergia nem kell Paks2. Vagy mit is kell összehasonlítani? Amíg egy atomerőművi blokk képes az 500 MW folyamatos üzemre, a napelem a teljesítménye 4 azaz négy (pontosabban 3,9) százalákát nyújtja átlagban a magyarországi éghajlati viszonyok között. Ez a fenti esetben kb. 8 MW, tehát egy paksi blokkot 12500 MW névleges kapacitású napelem tudna kiváltani (ha tárolni tudnánk az energiát), tehát a mai kapacitás több, mint 60 szorosa. Tévedés ne essék, nem ellenzem a napenergiát, sőt.
A közlekedésben több, mint 3 millió liter benzin és gázolaj fogy évente. Ez energiára átszámítva kb. 30 TeraWh, ami 2 paksi erőműnek felel meg, ha áttérünk a teljes villanyautózásra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html