Az eredmények alapján a DUIHK által megkérdezett mintegy 100 vállalat több mint kétharmada (68 százalék) jónak tekinti saját üzleti helyzetét, mindössze három százalékuk értékelte azt rossznak. Ez az eredmény még a tavaszinál is jobb (akkor 55 százaléknál állt a "jó", és hét százaléknál a "rossz" válaszok aránya), egyúttal pedig ez a 2005 óta mért legjobb érték.

A következő 12 hónapban a válaszadók 52 százaléka számít saját helyzetének további javulására és csupán négy százaléka annak romlására. A DUIHK felmérései ebben a tekintetben sem mutattak soha ennél jobb arányt.

A cégek készülnek a kereslet növekedésére. A DUIHK felmérésében a válaszadók több mint fele (56 százalék) jelezte, hogy az előző évihez képest növelné beruházásait a következő tizenkét hónapban, 61 százalékuk pedig létszámbővítést tervez. A DUIHK eddigi felméréseiben soha nem mért még ilyen magas értéket e két kérdésben.

Akad azonban néhány kockázati tényező is. A megkérdezett vállalatvezetők 75 százaléka a szakemberhiányt nevezte meg a következő egy év egyik legnagyobb kockázatának, a második helyen (47 százalék) pedig a bérköltség alakulásában látnak kockázatot, és csak ezt követően szerepelnek olyan tényezők, mint a kereslet alakulása, a gazdaságpolitikai keretfeltételek vagy a jogbiztonság.

A fő kockázatok a következő egy évben (említés arányában)
MegnevezésSzázalék
finanszírozás8
infrastruktúra10
energia- és nyersanyagárak11
kereskedelmi korlátok, protekcionizmus13
valutaárfolyam16
jogbiztonság25
gazdaságpolitikai keretek26
kereslet35
munkaköltségek47
szakemberhiány75
Forrás: DUIHK