Soha nem érjük utol a németeket?

A magyar gazdaság a többi visegrádi országnál sokkal lassabban zárkózik fel a némethez, és a jelenlegi ütemben 86 év alatt érné utol azt - hívja fel a figyelmet a kiábrándító adatra a Defacto. De van rosszabb adat is.
Domokos László, 2018. február 8. csütörtök, 11:55
Fotó: Reuters

A közgazdasági blog most két grafikont publikált. Az egyik az egy főre jutó GDP alakulását mutatja, a németországi GDP/fő arányában, 2002-2017 között. Eszerint amíg 2002-ben a magyar GDP/fő a németnek csak 49 százaléka volt, ez 2017-re annak 57 százalékára nőtt. Sajnos azonban a konvergencia lassú: ezzel a tempóval számolva 86 év alatt érnénk utol Németországot. Ráadásul ha csak a 2010-től kezdődő felzárkózási ütemet hosszabbítjuk meg, akkor hasonlóan sokáig, 115 évig tartana behozni a lemaradást.

Eközben a visegrádi társak előztek: míg az időszak elején egy szinten voltunk, 2010-ben lemaradásunk már a német GDP/fő 7 százalékával volt egyenlő, ami 2017-re tovább nőtt, a német GDP/fő 9 százalékára. Így a másik három visegrádi gazdaságnak - ha megőrzik ezt a tempót - csak 32 évig fog tartani, amíg utolérik Németországot.

Még elszomorítóbb a helyzet a háztartások jövedelmét vizsgálva. A magyarországi medián jövedelem - bár abszolút értékben nőtt - a németországihoz viszonyítva lényegében stagnált: annak 40 százaléka volt 2006-ban ugyanúgy, mint 2016-ban. Emellett az ütem mellett a tipikus magyar háztartás jövedelme soha nem fogja utolérni a németét. Ezzel szemben visegrádi társaink háztartásai lényegesen jobban jártak: az ő nettó jövedelmük tíz év alatt a németországi 40 százalékáról annak 53 százalékára nőtt.

Az alacsony növekedés Magyarország első számú gazdasági problémája - hangsúlyozzák újra a Defacto szerzői. A többi visegrádi álla lényegesen sikeresebb tapasztalata pedig azt sugallja, hogy vannak olyan megvalósítható gazdaságpolitikai döntések, amelyekkel a miénknél sokkal nagyobb növekedés lenne elérhető.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pastorius, 2018.02.08 13:07

@na4: >A jelenlegi államaparátussal és adópolitikával reménytelen. <
ha még csak ennyi lenne...ugyan az (kontraszelektált) államapparátusból sok minden következik
de kellene vmi stratégia is (ami a hatalom megtartásán és a közpénz magánpénzzé alakításon kívül nemigen látszik), jó és hatékony szociális rendszer, totálisan más oktatási rendszer és minimálisan közepest elérő egészségügy, az is mára rohad az emberek meg hullanak
arról már nem is beszélve, hogy gazdasági rendszer jó ideje teljes strukturális átalakításért kiált, mert ezzel alapból sehova nem jutunk a periférián kívül, ahol most is gyökerezünk
és még egy, hogy tetézzük a fő bajokat
demográfiai tragédia vár ránk, ha így folytatjuk
most hirtelen "csak" ennyi :(
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.02.08 12:11

A 86 után több nulla lemaradt. A jelenlegi államaparátussal és adópolitikával reménytelen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html