Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Orbán Viktor nevében a miniszterelnöki hivatal pár perccel a rendezvény előtt értesítette a Hallgatói Hálózat (HaHa) sejtjét, hogy "külföldi elfoglaltság" miatt a kormányfő nem jelenik meg. Az eseményt viszont azért a leghamarabbi, azaz mai napra időzítették, mert a szénszünet miatt az egyetemet bezárták - tudta meg a Napi Gazdaság a szervezőktől. A Hallgatói Hálózat több vidéki tagja viszont részt vett, és beszámolt - egyebek közt - a pécsi, debreceni, győri, szegedi mozgalmakról és fejleményekről. Egy középiskolás diák szintén jelezte, január végére az egyetemihez hasonló fórumot szerveznek, ahová várják a felsőoktatásban részt vevőket is.

Az eseményen a HaHa korábbi követelésként megfogalmazott hat ponttal kapcsolatban elmondták, azok közül egyik sem teljesült, ami azért is sajnálatos, mert az oktatási tárca még mindig nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni velük. Mindeközben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) pár szavas közleményt adott ki, hogy Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2013. január 11-én, pénteken 11 órakor folytatja az egyeztetést a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökségével.

A Hallgatói Hálózat 6 pontos követelése:

"1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!
2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!
3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!
4. Töröljék el a hallgatói szerződést!
5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!
6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba."