A kormány márciusban, a választások előtt a "hideg tél miatti" 12 ezer forintos állami rezsitámogatásról döntött, amit a távhő- és gázszámlákból vontak le, ám aki nem gázzal vagy távfűtéssel fűt, az azóta is arra vár, hogy megkapja a támogatást

A 12 ezer forint értékű tűzifát, szenet, palackos és tartályos pb-gázt, fűtőolajat, illetve pelletet/brikettet igényelni kellett, mégpedig október 15-ig - emlékeztet a Népszava. A ki lekéste a határidőt, az nem kapja meg ezt a támogatást.

A becslések szerint körülbelül 800 ezer háztartás lehet érintett (nagy részüknél a településen ugyan van gáz, de az adott háztartásban mással fűtenek), a többségnek természetbeni juttatás jár. Egy köbméter összevágott tűzifa ára 30 ezer forint körül mozog Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a 12 ezer forint értékű tüzelőanyag tehát kevesebb mint fél köbméterre elég.

Egy család ezzel maximum pár hétig tud fűteni, hiszen egy szezonban 6 köbméter fára is szükség lehet. További kiadást okoz a szállítás. Jó példa Debrecen és Szeged, amelyek önkormányzata támogatja a városok tűzifával fűtő lakóit, ezen belül a kiszállítást is.

A napilap megkereste a Belügyminisztériumot, ahol azt a tájékoztatást adták, hogy elutalták a támogatást a kiépített gázhálózattal nem rendelkező önkormányzatoknak. A Népszava arra nem kapott választ, hogy mi van azokkal, akik természetbeli juttatásként kapják majd a márciusi "rezsicsökkentést".