Kétszázezer forintos bruttó bér a minimum, mit az áruházaknak ma fizetniük kell a dolgozóiknak - mondta a Világgazdaságnak Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke. Magyarán ma már nem elegendő megadni a kötelezően előírt, 180,5 ezer forintos garantált bérminimumot.

Példaként az évről évre a bérviták homlokterében álló Tescót hozta fel a KASZ elnöke. A legnagyobb üzletláncnál bruttó 197 ezer forint az alapbér, de a pótlékokkal együtt lényegében minden esetben meghaladja a 200 ezret a belépőszint, és erre jön még rá a 12-16 ezer forintos cafeteria.

Az áruházlánccal várhatóan októberben kezdik meg a tárgyalásokat a 2019-es béremelésekről. Az elmúlt években a Tesco esetében az volt a tét, hogy megtartja-e 15-20 ezer forintos előnyét a bérminimummal szemben, csakhogy ma még nem ismert, pontosan mekkora mértékben emelkednek a bérek jövőre.

Ha az országos béralkuban újabb 8-10 százalékos kötelező ugrást írnak elő a munkáltatóknak, az felülírja a szakszervezetek alkupozícióját.További fejtörést okozhat a cafeteria több elemének kivezetése. Ahol a munkavállalók nem adják meg a bérbe olvasztva az eddigi kiegészítő juttatásokat, ott a bruttó cafeteriakereteket aligha emelik meg, s így végső soron a dolgozó jóval kevesebbet fog látni nettóban.

Karsai Zoltán szerint azért is lényeges a kiszámíthatóság, mert sokan például ezzel a lehetőséggel hosszú távon számolva kezdték részben a cafeteriából törleszteni a lakáshitelüket.

A fotó forrása: Katona Vanda/Napi