A képviselőcsoportok mellett dolgozó szakértők száma ugyanis a korábbi 147-ről 237-re nő, ráadásul míg asszisztensre egy képviselő legfeljebb havonta 348 ezer forintot költhetett az előző ciklusban, ezt az új szabályozás a képviselői alapilletménynek megfelelő 748 ezer forintra emelte, ami havi 149 millió forinttal dobhatja meg a parlamenti büdzsét - írja a Blikk.

A lap szerint az új szabályozásnak köszönhetően a Fidesz szakértőinek száma ugorhat meg a legdrasztikusabban (59-ről 132-re), de az összes frakcióra jellemző lesz, hogy a szakértők száma meghaladja majd a képviselőkét - ezek az állások többek között a parlamentből kieső egykori képviselők kárpótlására is alkalmasak lesznek.

Habár a képviselők bértömege összességében az előző ciklusbeli havi 330 millióról körülbelül 200-ra csökken (albérleti- és szállástámogatás nélkül), titkárokkal és szakértőkkel együtt, ha nem is jelentősen, de drágább lesz az új parlament: a Blikk számításai szerint 447 millió forint helyett 449-be fog kerülni a parlamenti frakciók működése.