Még Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszterként 2016-ban jelentette be, hogy 2022-ig 81 főút újulhat meg, így mintegy 1000 kilométernyi új négysávos autóút és autópálya épülhet az országban. Első sorban az volt a cél az akkor 2500 milliárd forintos beruházáshalmazzal, hogy az ország összes megyei jogú városát el lehessen érni valamilyen gyorsúton, valamint az autópályák elérjenek az országhatárig.

Azóta az útprogram keretösszege 3200 milliárd forintra emelkedett, amelynek egy részét uniós támogatásból fedezik, de a nagyobbik szeletért a magyar állam felel.

"Az Útprogram elindításának idején tizennégy megyei jogú város volt elérhető négysávos úton. A tavalyi év végére, Salgótarján, Szombathely és Veszprém bekötésével már tizenhétre növeltük ezt a számot. Eger gyorsforgalmi kapcsolatának közelmúltbéli megteremtésével tizennyolcra ugrott előre ez a mutató. Az újabb csatlakozó is meglesz fél éven belül, amikor Csornától Sopronig kiépül az M85" - válaszolta most Schanda Tamás az Innovációs és Technológia Minisztérium államtitkára az LMP-s Ungár Péter írásbeli kérdésére a várható átadásokkal kapcsolatban.

Az M85-ös jelenleg Csornáig ér, itt már megvalósították az elkerülő második ütemét is. A 2011-ben megkezdett teljes fejlesztés utolsó, Sopron-Csorna közötti szakaszát 2018 februárja óta építik. A Strabag Építő Kft., a Strabag AG és a Belfry PE Kft. konzorciuma feladata a kivitelezés, a fertőrákosi csomópont és a soproni országhatár közötti szakaszon egy 780 méteres alagút is épül Sopron mellett. Az út a válasz alapján - az eredeti ígéretekhez képest - legalább két éves csúszásban van, lévén 2018. március 15-re tervezték az átadást.

"A kivitelezés az összes további irányba - Békéscsaba, Kaposvár, Szolnok és Zalaegerszeg felé - is folyamatban van, több részszakasz átadása még idén megtörténik. Terveink szerint 2025-ben már elmondhatjuk majd, hogy Magyarország mindegyik megyei jogú városa elérhetővé vált négysávos úton. Az Útprogram első évtizedében tehát kilenc megyei jogú város lakóinak közlekedési helyzete javul ugrásszerűen" - közölte Schanda, amelyből már látszik, hogy a teljes útprogram hároméves késésben van az eredeti 2022-es ígérethez képest.