Soros szerint az euró nem egységes egészként jött létre, mivel a Maastrichti Szerződés csak a monetáris uniót teremtette meg, de elmulasztotta a politikai unió létrehozását.

Az 1992-ben a brit font-sterling bedöntésével elhíresült nemzetközi nagybefektető élesen bírálta Németország EU-val szembeni magatartását is. "Azzal, hogy ragaszkodik a pro-ciklikus politikájához, Németország magát az Európai Uniót sodorja veszélybe. Tudom, ez súlyos vád, de sajnos megalapozott" - mondta Soros György, aki az euró összeomlásának lehetőségét sem tartja kizárhatónak.


A magyar származású pénzügyi szakember szerint nagy felelősség hárul Németországra a válság elmélyítésében. "Történelmi okokból Németország jobban fél az inflációtól mint a recessziótól. A világ többi részén ez pont fordítva van" - mondta. Úgy véli: a költségvetési deficit csökkentésével, akadályozva a béreknek az euró megcsappant vásárlóerejét kompenzáló emelését Németország a többi tagország versenyképességének helyreállítását akadályozza.


Soros György arra szólította fel az európai országokat, hogy a gazdasági növekedés ösztönzésével lábaljanak ki a válságból, majd vizsgálják felül és erősítsék meg az euró pénzügyi struktúráját. "Ezt nem lehet megtenni a németek vezető szerepe nélkül" - hangsúlyozta.

Soros egyébként "többfrontos támadást" indított Németország gazdasági, illetve pénzügyi politikája ellen. A milliárdos befektető előadó-körútra érkezett Németországba, és  csütörtökön - megfigyelők által példátlanul élesnek számító - interjúk sora jelent több neves gazdasági és poliktikai lapban, amelyet többen ennek nyitányának vélnek. Egyben tükrözték a jelenlegi gazdasági, illetve pénzügyi válságból való kilábalással kapcsolatban az Egyesült Államok és Németország között fennálló, alapvető nézetkülönbségeket.

A magyar származású amerikai pénzügyi szakember hasonló véleményeket fogalmazott meg a Die Welt című napilapnak, a Handelsblattnak és a Financial Times Deutschland című üzleti napilapban megjelent írásában.

Súlyos deflációs spirál indulhat


A Die Welt című konzervatív napilapban a világ 29-ik leggazdagabb emberének számító Soros meglehetős borúlátásának adott hangot az euróválság megoldásának kilátásait illetően. Nézete szerint Európa egyszerre küzd egy állami adósságválsággal, valamint egy bankválsággal. A kettő együtt súlyos deflációs spirált indíthat el.

Soros élesen bírálta az inflációtól való félelemre alapozott, "klasszikus" német gondolkodást, aminek - mint fogalmazott - nincs köze a realitásokhoz. Soros szerint a legnagyobb veszélyt ma a defláció jelenti, és ez ellen nincsen meg a szükséges ellenszer. "És hogyha deflációba sodródunk, hasonló gazdasági depresszió fenyeget, mint a harmincas években" - tette hozzá.

Soros György szerint a depresszió fenyegetését jelentős mértékben erősíti a jelenlegi német politika. Azt rótta fel Berlinnek, hogy nemcsak az euróövezet többi tagállamát kényszeríti szigorú takarékosságra, hanem maga is egy rendkívül kemény takarékossági program végrehajtásába kezdett. A németek figyelmen kívül hagyják Keynesnek a fogyasztás fellendítésének fontosságát hangsúlyozó gazdasági elméletét - vélte Soros, aki szerint Keynes Németországban "szitokszónak" számít.

Az amerikai pénzügyi befektető szerint a mostani időpont a legkevésbé alkalmas a takarékosságra. A legfontosabb feladatnak a bankválság leküzdését nevezte. Soros szerint a német magatartás az eurót és az egész európai projektet veszélyezteti.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Soros György a Handelsblattnak adott interjúban is. Az üzleti lapnak szintén azt fejtegette, hogy szigorú takarékossági politikájával Németország egész Európát tartós recesszióba sodorhatja. Németország - mint állította - hamis gazdaságpolitikát kényszerít a valutaunió többi országára, amikor az államadósság gyors leépítéséhez ragaszkodik. Soros szerint mindez csak súlyosbítja a helyzetet, valójában nem takarékosságra, hanem a növekedés ösztönzésére lenne szükség. Európát csakis ez a politika segíthetné a recesszióból történő kilábalásban - vélte az amerikai üzletember.

Soros szerint Németország azért nem fogja fel, hogy politikája milyen súlyos károkat okoz Európának, mert ő maga még a legkevésbé érzi annak súlyos következményeit. Ahogy azonban a lakosság rádöbben minderre, a kormány változtatni fog politikáján - jelentette ki.

A tartós stagnálás veszélyét hordozza az euróövezeti politika

A Financial Times Deutschland című napilapban megjelent cikkében Soros György azt állította, hogy pénzügyi politikájukkal a németek egyre jobban elszigetelődnek Európában. Nézete szerint az euróövezetre jelenleg rákényszerített politika közvetlen ellentétben áll a harmincas évek nagy gazdasági világválságának tanulságaival. Ez a politika azt a veszélyt hordozza magában, hogy Európa a tartós stagnálás állapotába kerül - fogalmazott az amerikai pénzügyi szakember, aki szerint még ennél rosszabb is történhet, mindez az elégedetlenség, illetve a szociális nyugtalanság erősödéséhez vezethet. Ez pedig előidézheti a legrosszabbat is, mégpedig azt, hogy Európát egy idegenellenes, nacionalista szélsőségesség béníthatja meg, sőt akár le is rombolhatja.