Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nemzetközi hitelminősítő a hétfő éjjel Londonban bejelentett lépést azzal indokolta, hogy meg kell vizsgálni a kudarcba fulladt katonai puccskísérlet hatásait a török gazdaság növekedésére, a gazdaságpolitikai döntéshozó intézményrendszerre és a külső tartalékokra, különös tekintettel az e területeket már eddig is terhelő kihívásokra.

A török államadós-osztályzat kilátása a felülvizsgálat bejelentése előtt is negatív volt a Moody's listáján, és a ha cég a jelenlegi szintről leminősíti a török szuverén besorolást, azzal Törökország ennél a hitelminősítőnél elveszítené befektetési ajánlású szuverén osztályzatát.

A felülvizsgálat bejelentéséhez fűzött indoklásában a Moody's kiemelte, hogy bár a török gazdaság meglehetősen ellenállónak bizonyult a sokkhatásokkal szemben, és az elmúlt két évben 3,5 százalékos éves növekedési átlagokat produkált, a belpolitikai bizonytalanság erősödése és különösen a mostani puccskísérlet azonban jelentős negatív hatást gyakorolhat a növekedési pályára. Ez az egyik kockázat, amelyet a Moody's a leminősítési felülvizsgálat során figyelembe vesz - áll a hitelminősítő elemzésében.

A Moody's közölte, hogy az idei év egészében már lassabb, 3 százalékos növekedést vár a török gazdaságban, és erre a rontott előrejelzésére is lefelé ható kockázatokat lát, tekintettel a puccskísérletből a befektetői és a fogyasztói bizalomra háruló potenciális hatásokra, valamint a széleskörű és jelentős geopolitikai kockázatokból eredő folyamatos biztonsági fenyegetésekre.

A Moody's kiemelte elemzésében a török gazdaság jelentős külső finanszírozási igényét is. Egyrészt finanszírozni kell a többi feltörekvő gazdaságéhoz mérve magas folyómérleg-hiányt, amely jelenleg a hazai össztermék (GDP) 3,4 százaléka körül mozog az alacsony olajárak ellenére is, másrészt a török vállalati, banki és állami szektornak az idén együttesen hozzávetőleg 197 milliárd dollárnyi külső törlesztési kötelezettséget kell teljesítenie.

Mindezt egybevetve a Moody's számításai szerint a külső finanszírozási igény az idén és jövőre is az éves GDP-érték 25 százaléka körül lesz. Ez a magas külső finanszírozási igény kiteszi Törökországot a befektetői bizalom esetleges hirtelen változásainak.

A török gazdaság ingatag pénzügyi és geopolitikai környezetben működik, külső sérülékenysége növekszik, és emiatt erősödik a valószínűsége az eszkalálódó tőkekiáramlásnak, a devizatartalékok gyorsuló apadásának, és a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén a fizetésimérleg-válság kialakulásának is - áll a Moody's hétfő éjjeli londoni elemzésében.

Nem egyedül a Moody's aggódik

Nem sokkal korábban egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Fitch Ratings is közvetett utalást tett Törökország leminősítésének lehetőségére a puccskísérlet várható következményeiről összeállított hétfői elemzésében.

A Fitch Ratings "BBB mínusz" besorolással tartja nyilván a török államadósságot; ez azonos a Moody's "Baa3" török besorolásával. Az osztályzat kilátása stabil, de ha a Fitch innen leminősíti a török szuverén besorolást, azzal Törökország ennél a cégnél is elveszítené befektetési ajánlású szuverén osztályzatát.

A Fitch közölte: megítélése szerint a puccskísérlet és a kormány reakciója egyaránt illusztrálja a török szuverén adósprofilra nehezedő politikai kockázatokat.

Az, hogy e kockázatok miatt nyomás alá kerül-e a török államadós-besorolás, attól függ, hogy a történtekre adott kormányzati reakció mennyire mélyíti tovább a politikai megosztottságot, és mennyire gyengíti az intézményrendszer függetlenségét. Mindez ugyanis kikezdheti a gazdaságpolitika koherenciáját, és növelheti a külső finanszírozási stresszhelyzet kialakulásának kockázatát - állt a Fitch elemzésében.