Miután az új kormányban nem kapott tisztséget Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi államtitkára és a NAV előző vezetője, pusztán képviselő maradt, nem lehetett tudni, hogy ki vezetheti majd az adóhatóságot. Mivel a politikus volt az adóügyekért felelős államtitkár a tárcánál, azt sejtették a sajtóban korábban, hogy az ezen a poszton Tállait követő Izer Norbert lehet az utódja a hatóság élén is.

Kedden viszont kiderült, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter Sors Lászlót látná a poszton. A szakember korábban Vám- és Pénzügyőrség bűnügyi főigazgatója volt, jelenleg a NAV bűnüldözési és a nyomozóhatósági feladatok ellátásáért felelős területét vezeti helyettes államtitkárként.

(Így csal adót a kínai maffia Magyarországon - a NAV becsukja a szemét?)

A fotó forrása: MTI Fotó/Kovács Attila.