Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A gumikesztyű használatának "megtiltását" egy reggeli értekezleten jelentették be a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Bőr- Nemikórtani és Bőronkológiai Intézetében, arra hivatkozva, hogy előző nap teljesen kifogyott a kesztyű a műtőből, ami miatt több operációt, kezelést el kellett halasztani. A március végén életbe lépő új szabály nem vonatkozik a műtő és a fekély ambulancia munkatársaira, viszont az ápolónők két hete megfelelő védelem nélkül cserélik a betegek ágyneműit, és az orvosok is kölcsönös fertőzésveszélynek kitéve vizsgálják a pácienseket - derül ki az Index cikkéből.

Az egyetem munkavédelmi oktatásán azt tanítják, hogy a gumikesztyűvel szemben a nejlonkesztyű nem véd meg a "biológiai átvételektől", azaz a baktériumok és kórokozók továbbadásától. Erre hivatkozott a klinika főnővére, aki az új szabály hallatán több mint húsz fő előtt kijelentette, hogy "gumikesztyű híján az intézetben nem állnak rendelkezésre a betegellátás alapvető feltételei". A korlátozást bejelentő igazgató azonban ezt cáfolva annyit mondott, hogy megvannak az elégséges feltételek.

Reagált az egyetem

Az Index.hu értesüléseivel ellentétben nem tiltották meg a gumikesztyű használatát az intézetben dolgozó orvosoknak, ápolóknak, takarítóknak és egyéb szakdolgozóknak a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján. Nincs korlátozás a védőeszközök használatában az egyetem egyetlen klinikáján sem (védőeszköz a gumikesztyű is). A Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika egyik értekezletén arra vonatkozóan hangzott el egy utasítás, hogy a műtéti használatra való gumikesztyűt a műtőben, míg a betegvizsgálatokhoz való egyszer használatos gumikesztyűt betegvizsgálatokra használják. Mindkettő védőeszköz, de más típusúak - mindez teljes összhangban van az egyetem szabályzataival és a WHO ajánlásával is.

A klinikára vonatkozó egyéni védőeszköz juttatási rend is rögzíti, hogy az intézetben a dolgozóknak szabályos védőeszközökkel kell rendelkezniük. Április 4-én a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikán szokásos munkavédelmi ellenőrzés történt, amely kiterjedt arra, hogy a dolgozók rendelkeznek-e védőeszközökkel, illetve használják-e azokat. Az ellenőrzés nem állapított meg hiányosságot.

A klinika Határozottan cáfolja az Index.hu azon állítását is, hogy az egyetemen a gumikesztyű hiányában műtétek maradtak el.

A portál megkeresésére többen elmondták, a szobákban rég nincs szappan vagy kézfertőtlenítő, vécépapír és kéztörlő pedig az orvosiban sincs, ezeket felváltva, beosztás szerint vásárolják saját maguknak az orvosok. A dolgozók most már maguknak vásárolják a gumikesztyűt is, ami egyértelműen jelzi, hogy nem biztonságos a nejlonkesztyű.

A SOTE sajtóosztálya azt írta a lap kérdésére,hogy "Nincs korlátozás a védőeszközök használatában a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani-, és Bőronkológiai Klinikáján, - ahogy az Egyetem többi klinikáján sincs -; a védőkesztyűk alkalmazása minden klinikán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásai alapján történik." Vagyis védőkesztyűről írnak, ami alatt a nejlonkesztyűket is érthetik.

Biztonságosak a kórházak?

Az 1001 orvos hálapénz nélkül néven működő csoport februári nyílt levele szerint Magyarországon egy év alatt többen vesztik életüket kórházi fertőzésekben, mint közlekedési balesetben, de az erről szóló jelentések nem elérhetők. Arra is felhívták a figyelmet, hogy Magyarországon egyetlen kórházban sem biztosítják haladó szinten a kézhigiénét, amivel elkerülhetők lennének a halálesetek. Az áldozatok hozzátartozói sokszor nem is értesülnek a halál igazi okáról, a fertőzések egy része rejtve marad. Nemrég a takarító cégek képviselői erősítették meg, hogy nincs a helyén a kórházi higiénia kezelése.

Az ÁNTSZ a kórházi fertőzésekről csak összesített adatokat közöl, intézményekre lebontva ezek nem elérhetők, s laikusok számára nem is értelmezhetőek. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) részletekbe menő közérdekű adatigényléssel fordult az ÁNTSZ-hez, a kérést azonban elutasították, mondván: az adatok nyilvánosak, összesítve mindenki számára szabadon hozzáférhetők az Országos Epidemiológiai Központ honlapján. A részletes adatok közlése viszont veszélyeket hordozhat magában és félrevezetheti a pácienseket. Csupán a nyers adatok ismeretében a laikusok téves következtetéseket vonhatnak le, és olyan intézményt választhatnak, amelyben esetleg éppen az ő betegségük ellátáshoz szükséges széleskörű szakmai tudás és tárgyi feltételrendszer megléte kérdéses.