A Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken kezdeményezte a szeptemberben elfogadott trafiktörvény módosítását. A jogszabály szerint állami monopólium lesz a dohánytermékek kiskereskedelme jövő év július 1-jétől, az állam koncessziós szerződéssel engedheti át az értékesítést az erre pályázóknak. A törvény alapján dohányboltokban dohánytermékeken kívül mást nem lehet majd kapni.

Lázár János ezen változtatna. Indoklása szerin a szerencsejáték-forgalmazás törvényi előírásainak betartása - vagyis hogy 18 éven aluliak nem vehetnek részt szerencsejátékban - az adóhatóság ellenőrzése mellett a dohányboltokban is biztosított. A trafiktörvény egyébként nemcsak a fiatalkorúak kiszolgálását tiltja, hanem azt is, hogy amíg 18 éven aluli az üzletben tartózkodik, addig bárkinek dohányterméket adjanak el.

A parlamentnek benyújtott módosító javaslatában Lázár János arra adna lehetőséget, hogy a trafikok sorsolásos játékokat - például lottót, kenót -, illetve sorsjegyeket áruljanak, valamint sportfogadásokat is lehetne ott kötni.