Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Péntek délelőtt befutott egy busz a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet elé, amelyről szépen sorban közel 50 ember szállt le. Mindannyian olyan orvosok, ápolók és egészségügyi szakdolgozók, akiket a koronavírus-járvány kezelésére hivatkozva átvezényeltek az egri Markhot Ferenc Oktatókórházból és Rendelőintézetből.

Az terjed, hogy a kórházigazgatónak tegnap azt mondták, hogy vagy kiállít 50-52 embert, aki péntek reggel már megy is Balassagyarmatra, vagy mehet ő is"

- így ismertette a Napi.hu egyik forrása, hogyan tudták meg a legtöbben, hogy másnap új helyen kezdhetnek és teljesen mindegy, milyen területen dolgoztak, új feladatot kapnak a Covid-19 pandémia miatt.

Egy másik, a helyzetet ismerő személy úgy írta le az eseményeket, hogy "értelmetlen katonai parancsként kellett cselekedni". Próbáltuk az érintettet is megszólaltatni, de a kórház az ügy kapcsán az Operatív Törzshöz irányított minket, így az nem tudható, hogy valóban ennyire erőteljes utasítást kapott volna az intézmény vezetője. Viszont a pletykák természetéből látszik, hogy Egerben milyen sokan érezték erőteljesnek a fellépést és az átvezénylést.

Mások azt mondták lapunknak, hogy bár valóban erőteljes volt a felszólítás, a szóbeszéd erősen táplálkozik abból az áprilisi esetből, amikor Kásler Miklós humánminiszter felmentette az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetét vezetőjét, Cserháti Pétert, mert az tavasszal a központi utasításban kijelölt határidőre nem tudta felszabadítani a kórházi ágyak 60 százalékát. Most szerintük csak "határozott parancs" érkezett.

Rossz kommunikáció?

Ezúttal Egerben csütörtök este különösebb indoklásokat az átvezénylés miértjére nem közöltek az érintettekkel, csak annyi engedményt adtak nekik, hogy akinek 16 évesnél fiatalabb gyereke van, nem vezényelhető át a másik megyébe. Viszont olyan dolgozó is van a kivételek közé nem kerültek között, akiket úgy sem mentesítettek, hogy mindenórás várandós a párja. Úgy értesültünk, hogy hivatalos válaszokat arra a kérdésre sem kaptak, hogy kapnak-e szállást a több mint 80 kilométerre lévő városban, vagy minden nap meg kell tenniük ezt a távolságot.

Aztán délután már enyhült a szigor, miután lapunk megkereste az érintett állami és egészségügyi intézményeket: a forrásaink azt közölték, hogy sokkal emberibb hangvétellel tájékoztatták őket, hogy végül csak 48 ember került áthelyezhető státuszba, valamint azt is megtudták, hogy 12 órás műszakokra kerülhetnek beosztásra, ha a helyzet ezt megköveteli. Addig maradnak Egerben, amíg azzal nem hívják őket, hogy szükség van rájuk a nógrádi ellátóhelyen.

Eleinte is ilyen hangnemben kellett volna velünk beszélni

- értékelte egy érintett lapunknak a kora délutáni (ahogy ő nevezte) stílusváltást.

A miért nem világos

Az átvezénylést nem a környék járványügyi helyzete indokolja, mert Heves és Nógrád megyékben nagyjából ugyanannyi fertőzöttet tartanak nyilván: előbbiben 431, utóbbiban 428 azonosított koronavírusos van a pénteki hivatalos adatok szerint. Az elmúlt hét napban pedig 135-138 esetben diagnosztizálták a betegséget a két területen, ami az országos hét napos átlagtól, 230 főtől is elmarad. Nógrád megye esetében a héten nagy ugrás volt a fertőzöttek számában, szeptember 24-én még csak 250 esetről tudtak, de ugyanekkora arányaiban a hevesi emelkedés is.

Ugyanakkor a Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet nem is az itteni fertőzöttek miatt szorulhat kapacitásnövelésre, hanem mert a budapesti Covid-centrumok mellett ez a kijelölt ellátóhely a fővárosi betegeknek. Vagyis akár a közúton 1,5 órányira, majdnem 90 kilométerre lévő balassagyarmati kórházba is kerülhet valaki Budapestről, ha az állapota orvosi felügyeletet követel meg.

Rekord sok az új beteg és az áldozat

Pénteken 1322 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 28 631 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 17 beteg, így az elhunytak száma 798 főre emelkedett, 6349-en pedig már meggyógyultak. 740 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 47-en vannak lélegeztetőgépen.

Értesülésünket több forrás is megerősítette Egerből (orvosok, ismerősök, betegek), de maga a Markhot Ferenc Oktatókórház telefonos érdeklődésünkre az Operatív Törzshöz irányított minket, nem volt lehetőségük válaszolni a feltett kérdésekre. Az Egri Önkormányzattól mindössze azt a tájékoztatást kaptuk, hogy hivatalos úton őket nem értesítették az ügyről.

Végül az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt közölte lapunkkal, hogy "tavasszal jól bevált recept szerint a napokban több kórházból is orvosokat, szakápolókat vezényelt a járványügyi hatóság az elsődlegesen kijelölt intézményekbe. A megfelelő képzettségű egészségügyi személyzet átirányítása rendszerszintű kijelölési rendben zajlik, amelynek az a lényege, hogy ezek a kórházak továbbra is el tudják látni alapfeladataikat."

Valamint jelezték, hogy nemcsak e két intézmény között zajlanak az átvezénylések, az 18 intézményt érint országszerte, ahol az elmúlt napokban indult meg a folyamat. A járvány dinamikájához igazodva azokból a kórházakból csoportosítanak át orvosokat és ápolókat, amelyek jelenleg nem vesznek részt a fertőzés elleni védekezésben. Állításuk szerint mindenhol biztosítanak szállást az átcsoportosított állománynak a fogadó intézmények.

A betegeket ellátják, az orvosoknak rosszabb

A heves megyei ellátásnak attól függetlenül sem jó hír az orvosok átvezénylése, hogy az elmúlt időszakban a helyiek szerint erős létszámhiánnyal küzdött az ellátóhely. Bár azt mindenki hangsúlyozta, hogy az ellátást ettől függetlenül megszervezték az intézményben, a betegek annyira nem érzékelték a terhelést. "Az országos átlagnál nem rosszabb a helyzet, de minden orvos távozásával rosszabb lesz a helyzet" - írták le a körülményeket. Lapunknak a helyszínen sem panaszkodtak erre, sőt érdekességként elmondták, hogy nemcsak az ellátószemélyzetből, de a betegek közül is lesz, akit átszállítanak majd a súlyponti kórházba.

Napi.hu, Kónya Ádám

Az Emmi lapunknak küldött válasza szerint "a betegek ellátása továbbra is minden intézményben biztosított."

A táppénz és kieső munka miatt nem örülnek

Az orvosok és ápolók számára viszont anyagi szempontból nagyon rossz az átvezénylés: sokan dolgoznak másodállásban is, amiről most le kell mondaniuk, mert bármikor átrakhatják őket Balassagyarmatra. Szerintük az alacsony bérek mellett ez egy "nagyon nagy nehezítés", mert ha fertőzöttek lesznek, vagy karanténba kerülnek, akkor csak 60 százalékát kapják meg a bérüknek a táppénz alatt, hiába a betegek ellátása közben kerültek kapcsolatba a koronavírussal. Hosszas, és bizonytalan kimenetelű eljárásban kérhetik a teljes térítést, de csak akkor, ha ők is igazolt fertőzöttek lesznek.

Azt is megtudtuk, hogy Heves megyében az elmúlt napokban megnőtt az igény a koronavírus-tesztekre, emiatt 3-4 napos várakozási idő is van rájuk. Arról is tájékoztattak, hogy az elmúlt napokban több beteget is elhelyeztek a környező városok (például Miskolc) kórházaiba, valamint egri betegek azt közölték a Napi.hu-val, hogy a héten többüknek is jelezték, várólistás műtétük a járvány miatt későbbre tolódik, a helyszínen pedig kiderült, hogy hétvégén a normál időkhöz képest az ügyelet is kevesebb embert fogad. Egyiket sem nevezték szokatlannak.

Ilyen a magyar egészségügy

- magyarázta az egyikük.