Súlyos büntetés vár a karantént megsértőkre

Az Országgyűlés több ponton módosította a koronavírus-járvány miatt elrendelhető karanténfajtákkal kapcsolatos szabályokat, így például 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte a hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét.
Rácz Gergő, 2020. október 26. hétfő, 14:32
Fotó: MTI Fotó / Komka Péter

A képviselők 117 igen szavazattal, 23 nem ellenében és 19 tartózkodás mellett fogadták el a Miniszterelnökséget vezető miniszter járványügyi változtatási javaslatait - írja az MTI.

A módosítások adminisztratív könnyítéseket is tartalmaznak a három karanténfajta elrendelésével kapcsolatban, mivel azokról eddig valamennyi esetben önálló eljárásban, formalizált határozattal kellett dönteni, ami nehézséget jelentett az ügyek tömegessé válása miatt.

Ennek eredményeként a külföldről történő belépéskor nem kell külön közigazgatási határozatba foglalni a hatósági házi karantén elrendelését, hanem azt a törvény erejénél fogva automatikusan meg kell kezdeni.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Magyarországra érkezőknek a határellenőrzést végző rendőrrel kell tudatniuk, hol kívánják teljesíteni karanténkötelezettségüket. Ezt követően pedig - amennyiben rendelkeznek megfelelő eszközzel - egy úgynevezett karanténszoftvert is le kell tölteniük, amelynek segítségével a rendőrség ellenőrizheti a hatósági házi karantén betartását.

Azokban az esetekben, amikor a helyszíni ellenőrzés másként nem hajtható végre, a karanténra kötelezettek kötelesek beengedni a lakásukba a rendőröket.

A karanténszabályokat megszegőkre 5 ezertől 150 ezer forinting terjedő bírság szabható ki, egy jogsértő egy nap alatt legfeljebb 600 ezer forintra büntethető.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

europeer, 2020.10.26 15:28

Orbán lemondatta már a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjét, mert maszk nélkül szurkolt a Fradi-Újpest meccsen?
https://magyarnarancs.hu/feketelyuk/a-kormanyzati-tajekoztatasi-kozpont-szovivoje-maszk-nelkul-szurkolt-a-fradi-ujpest-meccsen-134324
-------------------------
A Cseh példa:
Lemondott a cseh egészségügyi miniszter, miután lefotózták, amint maszk nélkül hagy el egy vendéglőt
Távozik tisztségéből Roman Prymula cseh egészségügyi miniszter, miután a sajtó rajtakapta, hogy szerda éjjel egy vendéglőben találkozott Jaroslav Faltynekkel, a kormányzó ANO mozgalom képviselőházi frakciójának vezetőjével.
2020. október 23. 13:42
https://ujszo.com/kulfold/lemondott-a-cseh-egeszsegugyi-miniszter-miutan-lefotoztak-amint-maszk-nelkul-hagy-el-egy
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html