Súlyos elmarasztalást kapott Magyarország

Rendszerszintű diszkrimináció éri a romákat Magyarországon - állapítja meg az Európa Tanács friss jelentése. Ebben riasztónak nevezték a roma gyermekek diszkriminációjának fokozódását, amely a hatóságok által alkalmazott "felzárkóztató célú elkülönítés" eredménye.
MTI, 2016. szeptember 19. hétfő, 09:47
Fotó: Napi.hu

Magyarországon a nemzeti kisebbségek képviselői általánosságban kedvező helyzetről számoltak be, azonban számos probléma vár még megoldásra, a romákat például rendszerszintű diszkrimináció éri az élet minden területén - figyelmeztetett friss jelentésében az Európa Tanács (ET) kisebbségvédelmi keretegyezményének tanácsadó bizottsága.

Gyűlöletkeltés a romák ellen

A közel 50 oldalas értékelésben kiemelték, hogy a hatóságok erőfeszítései ellenére a magyar társadalomban még mindig jelen van egyfajta idegenellenes, intoleráns hozzáállás, különösképpen a romákkal szemben. Az utóbbi években több esetben is a származásuk miatt bántalmaztak romákat Magyarországon, egyes radikális pártok és mozgalmak továbbra is gyűlöletet keltenek a népcsoport tagjai ellen.

Terjed a szegregáció

A romáknak hátrányos megkülönböztetésben van részük a lakhatás, a foglalkoztatás, az oktatás és az egészségügy területén is. Az utóbbi időben ráadásul egyre elterjedtebbé vált a roma gyerekek iskolai szegregációja. A dokumentumban riasztónak nevezték a roma gyermekek diszkriminációjának fokozódását, amely a szerzők szerint a hatóságok által alkalmazott "felzárkóztató célú elkülönítés" eredménye.

Korán kikerülnek az iskolákból

A romák foglalkoztatottsági adatai komoly aggodalomra adnak okot, ők teszik ki a regisztrált munkanélküliek 25-30 százalékát - áll a jelentésben. Az országban a foglalkoztatottaknak mindössze 2-2,5 százaléka roma, miközben a lakossági arányuk 7 százalék körül van. Az Európai Unió alapjogi ügynökségének felmérése szerint a romák 68 százalékát érte diszkrimináció a munkakeresés során az utóbbi öt évben.

A 47 államot tömörítő páneurópai szervezet szakértői aggályosnak tartják, hogy a kormány 18-ról 16 éves korra szállította le a tankötelezettségi korhatárt, minthogy a roma gyerekek körében magas az évfolyamismétlők aránya, és sokuknak 16 éves korukig nem sikerül elvégezniük az általános iskola 8. osztályát, ez pedig komoly hátrányba sodorja őket a munkaerőpiacon. A roma gyerekeknek a friss adatok szerint mindössze 1 százaléka jut el a felsőoktatásig.

A romák az egészségi állapot szempontjából is hátrányos helyzetben vannak, a születéskor várható élettartamuk mintegy 10 évvel rövidebb a lakossági átlagnál.

A magyarországi kisebbségek nagy részének ugyanakkor nem különbözik a társadalmi-gazdasági helyzete a többségi társadalométól. "A romák kivételével az országban élő etnikai csoportok tagjai jól integrálódtak a társadalomba, teljes mértékben részt vesznek a gazdasági, társadalmi és kulturális életben" - olvasható a jelentésben.

Cselekedni kellene a magyar hatóságoknak

Az Európa Tanács ajánlásokat is megfogalmazott a magyar hatóságok számára, amelyek értelmében a hatóságoknak dolgozniuk kellene a romák lakhatási körülményeinek, foglalkoztatási helyzetének és egészségügyi ellátásának javításán, illetve az iskolai szegregáció sürgős felszámolásán. Utóbbinak fontos eleme lenne annak a megakadályozása, hogy a roma gyerekeket jogtalanul az értelmi fogyatékosoknak fenntartott speciális iskolákban helyezzék el.

Emellett biztosítani kellene, hogy az alapvető jogok biztosa minden szükséges támogatást megkapjon ahhoz, hogy továbbra is hatékonyan teljesíthesse feladatait, különös tekintettel a biztos ajánlásainak végrehajtására, valamint meg kellene erősíteni a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes jogkörét, az ugyanis a hatályos jogszabályok értelmében meglehetősen korlátozott - vélik a jelentés szerzői.

A bizottság a médiában és a politikában is jelen lévő intoleráns, rasszista, idegenellenes megnyilvánulások, illetve a gyűlöletbeszéd elleni fellépés fontosságát is hangsúlyozta.

"Országunk nyitott és befogadó mindenkivel szemben"

A jelentésből az is kiderül, hogy a magyar hatóságok megküldték válaszukat az Európa Tanácsnak, és leszögezték benne, hogy mindent megtesznek a kisebbségek iránti tolerancia és tisztelet erősítése érdekében. Hangsúlyozták, hogy az érintettek jól érzik magukat Magyarországon, és a kedvező fejleményeket az is bizonyítja, hogy az elmúlt években emelkedni kezdett azok száma, akik valamely nemzeti kisebbség tagjának vallják magukat.

Rámutattak: az utóbbi években fontos intézkedéseket hoztak annak megakadályozására, hogy a roma gyerekeket jogtalanul speciális iskolákban helyezzék el, és ezek eredményeképpen az iskolás gyerekek között kilenc év alatt 2,1 százalékról 1,5 százalékra csökkent azok aránya, akiket enyhén értelmi fogyatékosként tartanak számon.

"Országunk nyitott és befogadó mindenkivel szemben, aki törvényesen, az európai jogszabályokat betartva érkezik Magyarországra" - emelték ki a levélben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Pegazus_a_borbarat, 2016.09.20 12:27

http://alfahir.hu/dobbenetes_adatok_a_cigany_nepessegrobbanas_szamai
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.09.20 11:11

@Pegazus_a_borbarat:
Láttad magadat a képen?
Nem? Pedig érdemes! A metszőfogaidat a vezéred miatt dobtad el mondják. Így csinálja egy profi!

Ha ha ha!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

halacska39, 2016.09.20 09:37

@Pegazus_a_borbarat: Tudom már,hogy miért van mindíg jókedved:)
http://1.bp.blogspot.com/-kPGkUbh51aQ/UPXXM-M3IqI/AAAAAAAAA6U/iwct9rjG1bg/s1600/230776_556993827643992_195504458_n.jpg
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pegazus_a_borbarat, 2016.09.20 09:21

@foldnyuzo: Látom, nem javul, hanem csak romlik az állapotod. Tudósíts minket romló állapotodról minden nap - visításod zene a füleinknek, nem mondtam még?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.09.20 09:14

@Pegazus_a_borbarat:
"Őrjöngésed zene a füleinknek, nem mondtam még?"
Ha neked öröm, hogy a saját végtermékedbe verik az orrod, akkor folytatom

Tudta?
Egy magyar bozótvágó késsel csapta homlokon a feleségét, aki súlyosan megsérült
Ugyebár akárhogy is nézzük a csöppny i országunkban is sok minden történik. Ezt is ki lehetne plakátolni, lehetne vele uszítani.
1944-ben a nyilas újságok hasonló hangnemben uszítottak mint most Orbánék.
Ez nem vicc, tessék csak utána nézni!
Ez megbocsáthatatlan bűne, szégyene Orbánéknak. Ez nem ugyanaz mint a kerítés építése. És abszurd, mert nincsen olyan közösség ahol ne lennének bűnök.
Magyarországon is vannak szép számmal "fajmagyarok" által elkövetett szörnyűségek.
A migránst a plakátokon bármely néppel be lehet helyettesíteni, akit éppen aktuális gyűlölni.
A bűnös Orbán!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html