Súlyos veszély fenyegeti a magyar disznókat

Az afrikai sertéspestis és a madárinfluenza volt a témája többek között a Budapest Bank által Hajdúnánáson szervezett agrárszakmai beszélgetésnek, amelyen a Tiszántúl legjelentősebb állattartói mellett a takarmányozás és a higiénia területén tevékenykedő szakemberek, vállalatok is képviseltették magukat.
K. Kiss Gergely, 2017. június 13. kedd, 15:07
Fotó: Napi.hu

Kárpátalja vélhetően terhelt vaddisznóállománya nehezen kontrollálható veszélyforrást jelent, azonban az okszerű tartástechnológiai előírások betartásával elkerülhető, hogy a fertőzés felüsse a fejét a házisertés állományban - mondta Nemes Imre, a Nébih elnökhelyettese a sertéspestis európai megjelenése kapcsán.

Ehhez szerinte az érintettek teljes körű együttműködése szükséges a vadászoktól az állatorvosokon és a gazdálkodókon át egészen az élőállat kereskedőkig. A teljes hazai sertéságazat és az erre épülő húsipar középtávú perspektíváit kockáztatja, aki nem tartja be az izolációs előírásokat, ez pedig óriási felelősség.

A költöző vadmadarak vonulási útjaira való tekintettel meg kell tanulnunk együtt élni a madárinfluenza jelenlétével. A vírus genetikai variabilitását figyelembe véve vakcinázásra nincs lehetőség, az izolált tartás és a magas higiéniai színvonal az egyetlen lehetőség a védekezésre - mondta Bognár Lajos országos főállatorvos.

A vita során a hozzászólók felhívták a figyelmet a nehezen kontrollálható - elsősorban távol-keleti - importtermékek piaci és állategészségügyi veszélyeire, a mentesítési programok korlátaira, és az ezekhez kapcsolódó kifizetések csúszásából adódó nehézségekre is. A konzultáció során világossá vált, hogy a járványvédelmi fejlesztések nem választhatók el az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatokhoz kapcsolódó beruházásoktól, a pályázatok elbírálásának több hónapos csúszása ezáltal jelentősen akadályozza a szükséges állategészségügyi körülmények megteremtését.

A Budapest Bank a mezőgazdaság egyik legnagyobb hazai finanszírozójaként kiemelt figyelmet fordít az egyes ágazatok működését befolyásoló tényezőkre, így az állategészségügy kihívásaira is - hangoztatta Császi Róbert, a Budapest Bank vállalati értékesítési vezetője.

HOZZÁSZÓLÁSOK