Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Gyorsan halad a márciusban bemutatott kétezresek és ötezresek cseréje, erre egyébként számítani lehetett, mert úgynevezett tranzakciós, azaz gyakran használt bankjegyekről van szó.

Az új kétezresek aránya már meghaladja a 40 százalékot, az új ötezreseké pedig már túl van az 50 százalékon, de érdemes mielőbb megszabadulni a régiektől, mert alig három hónap múlva végleg elbúcsúznak. Például ital- és áru-, valamint a menetjegy- vagy parkolóautomatánál érdemes velük fizetni, mert ezek egy része - ahogy arról a Napi.hu beszámolt - még nem fogadja el az újakat.

Idei határidők

A régi, azaz 2016 előtt kibocsátott kétezresekkel és ötezresekkel július 31-ig, a régi - 2015 előtt kibocsátott - húszezresekkel pedig december 31-ig lehet bárhol lehet fizetni. Az említett bevonási határidő után senki nem köteles elfogadni azokat, azt viszont nem tiltja semmi, hogy bárki - például kereskedők, botláncok - elfogadják ezt követően is a régi bankjegyeket.

Ha pedig nem sikerül addig túladni a régi bankjegyeken, akkor három éven belül - a kétezreseket és ötezreseket 2020 július végéig, a húszezreseket pedig 2020 december végéig - a bankfiókok, posták is visszaveszik és adnak helyette újat. A jegybank pedig 20 évig - tehát 2037 végéig - cseréli a régi bankókat.

Az alábbi táblázatból kiderül, hogy a bevonásra váró bankjegyek sorozatai mikor jelentek meg a forgalomban, mikor vonják ki őket és meddig lehet őket cserélni a postákon, bankokban és a jegybankban. A tízezres nincs a táblázatban, mert bár az új bankó már 2014-ben megjelent, a régiek bevonására még nem szabott meg határidőt a jegybank.

Bankjegynaptár
CímletKibocsátás időpontjaBevonás időpontjaMeddig váltják be a postákon, bankokban és az MNB-ben?Meddig váltja vissza az MNB?
Régi húszezres2001. február 1. / 2009. április 15.2017. december 31.2020. december 31.2037. december 31.
Régi ötezres1999. április 1. / 2009. április 15.2017. július 31.2020. július 31.2037. július 31.
Régi kétezres1998. február 1. / 2009. április 15.2017. július 31.2017. július 31.2037. július 31.
Forrás: MNB, Buksza

Érkezik az ezres és az ötszázas

Miközben a régi kétezresek, ötezresek és húszezresek távoznak, jönnek az új sorozat új tagjai is. Az MNB várhatóan ezen a nyáron mutatja be az új ezres bankjegyet. Ez a lépés azonban nem jelenti azt, hogy az idén a mindennapokban megjelenik az új ezres, ténylegesen ugyanis csak jövőre kerülnek forgalomba.

A tervek szerint jövőre mutatják be és kerül forgalomba majd az új ötszázast is, ezzel lezárul a 2014-ben a tízezresek leváltásával indult bankjegycsere. Az MNB azt szeretné elérni, ha 2019-ben lényegében már csak az új bankjegyek legyenek a forgalomban, az addig esedékes bankjegybevonásokról pedig időben tájékoztatást ad.

Akik már elbúcsúztak

Vannak még azok a bankjegyek, amelyeket már korábban bevont a jegybank, például az 1970-ben megjelent majd 1999 nyarán bevont lila "Ady" ötszázas és társaik. Ezek sem kerültek vissza egytől egyig az MNB-be, a hiányzó - feltehetően háztartásoknál lévő, valamint esetlegesen megsemmisült állomány értéke tizenmilliárdos nagyságrendű.

A már említett lila ötszázast, a zöld "Bartók" ezrest és a barna "Széchenyi" ötezrest 1999-ben vonták be és 2019-ig ad értük rendes pénzt a jegybank.

Mostani ezres bankjegyből volt a hologramcsík nélküli sorozat, amit 2007-ben bevontak, ennek a tagjait 2027 szeptemberéig lehet beváltani az MNB-ben, akinek pedig van még az 2009. novemberében bevont zöld kétszázasból az 2029-ig kérhet ért újat szintén a jegybankban.