A Napi Gazdaság keddi számának cikke

Október 4-től a mostaninál mintegy nyolcezer önkormányzati képviselővel kevesebb tevékenykedik a 3160 magyarországi önkormányzatban, miután a kétharmados többségű parlament a nyár elején átírta a választási törvényt.

A képviselő- és polgármesterjelölteknek e hét péntek délután négy óráig kell összegyűjteniük az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket - ez a kisebb pártokat a korábbiaknál nagyobb kihívások elé állítja, hiszen az induláshoz szükséges mennyiséget is felemelte a Fidesz-KDNP tandem.

Az önkormányzati választási félreform után a képviselő-testületekben 17 ezer képviselő dolgozik majd - ettől éves szinten mintegy kétmilliárd forint megtakarítás várható, ami az önkormányzati alrendszer éves kiadásainak egy ezrelékét sem éri el.

A képviselői helyek számának csökkentését a kormány az olcsóbb közigazgatással indokolta, ám idő hiányában valódi reformokba még nem kezdtek.

A nyár eleji törvénymódosítás után is érvényben maradt a korábbi struktúra, vagyis a megyerendszer, holott egy önkormányzati reformot valójában a kiüresedett megyék megszüntetésével kellene kezdeni.

Az előző kormány kétharmad híján nem talált alkotmányos módszereket a régiók megerősítésére, a mégis megkezdett munkát pedig a mostani kormánytöbbség visszafordította, és újra a megyék megerősítésén dolgozik.

Október 3-án általános várakozás szerint újra narancsszínbe borul az ország, így nem várható, hogy az önkormányzatok a központi hatalomnak bármilyen ellensúlyai legyenek.

Kérdés, hogy a fideszes többségű önkormányzatokkal a háta mögött az ugyanilyen többségű parlament a valódi reformok elindítása vagy a hatalmi pozíció konzerválása mellett dönt - a kormány az önkormányzati rendszerrel kapcsolatos elképzeléseit ugyanúgy titkolja, mint az összes többit.

A választások után viszont meg kell hozni az első politikai döntéseket, ugyanis számos önkormányzat már az ősszel pénzügyi segítségre szorulhat.

Az utolsó negyedévben jár le az önkormányzatok által 2006-2008 között kibocsátott kötvények türelmi ideje, így az idén 30 milliárd, jövőre pedig már 50-60 milliárd forintnyi adósságszolgálatot kell utánuk teljesíteni.

A 2006-2008 közötti időszakban mintegy 450 milliárd forintnyi kötvényt bocsátottak ki, ez az éves önkormányzati bevétel 13 százaléka.

A kibocsátások rendkívül koncentráltak: az önkormányzatok alig tizede, összesen mintegy 300 helyhatóság érintett bennük, ám épp ezek bírnak a legnagyobb súllyal, beruházásaik tartják életben az adott régió gazdaságát. Ma az önkormányzati kötvényállományt - pontos adatok hiányában - 550 milliárd forintra becsülik.