Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az autóhitelesekkel és a személyi kölcsönt felvevőkkel összefüggésben a kormányfő azt mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, hogy szerinte most kifejezetten tárgyalásos helyzet van, a bankoknak és a devizahiteleseknek tárgyalniuk kell, a kormánynak mediátor, közvetítő szerepe lehet, de nem lehet ügydöntő.

Közölte: a kormány megoldotta a devizában felvett ingatlanhitelek kérdését, a bírósági ítéletek is egyértelmű helyzetet teremtettek, de a fogyasztási hitelek egy másik ügykörbe tartoznak. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bírósági ítéletek kimondták: az árfolyamkockázatot a hitelt felvevőnek kell viselnie.

Arra a felvetésre, hogy a nyugati lapok - amelyek korábban kifogásolták a kormány devizahitelekkel kapcsolatos intézkedéseit - most egyértelműen dicsérik a magyar kormányt, Orbán Viktor úgy fogalmazott: "ilyenkor kell szerénynek lenni, mint az ibolya". Úgy folytatta, nem lenne helyes, ha a kormány dicsérgetné magát, akiket elismerés illet, azok a választópolgárok, akik 2010-ben és 2014-ben hatalmas "közbizalmat és felhatalmazást" adtak a kormánynak. A kabinet pedig unortodoxnak mondott, szokatlan, rendkívül sok pénzügyi érdekcsoport és bank húsba vágó pénzügyi érdekével szemben is képes volt arra, hogy az emberek javát szolgáló döntéseket hozzon - fejtette ki.

Orbán Viktor elismeréssel beszélt a jegybankelnökről, Matolcsy Györgyről, mert, mint mondta a Magyar Nemzeti Bank közreműködése és nagyon bátor lépése nélkül nem lehetne eredményekről beszélni. Ezt azzal indokolta, hogy hiába fogadta volna el a parlament a forintosításról szóló törvényt, ha ezután a nemzeti bank nem biztosított volna azonnal devizát a magyar bankoknak, hogy fedezzék a többletkiadásaikat.