Hétfői berni látogatása alkalmával Didier Burkhalter svájci külügyminiszter felajánlotta országa segítségét a magyar-örmény kapcsolatok rendezésében, és Svájc - amely "hagyományosan egy közvetítő, semleges ország" - tud is segíteni - idézte Martonyi Jánosnak a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szerdán elhangzott szavait az MTI. Minden lehetséges eszközt fel kell használni a Magyarország és Örményország közötti feszültség enyhítéséhez - hangsúlyozta.

Úgy fogalmazott, hogy Magyarország nem akart sérelmet okozni Örményországnak, a kormány jóhiszeműen járt el az azeri katonatiszt kiadatásának ügyében, és nem volt gazdasági háttere a lépésnek. Jelenleg az a legfontosabb, hogy megértessék az örményekkel, Magyarország mindig is barátként viszonyult hozzájuk - hangoztatta. Megjegyezte: ha ebben tud segíteni Svájc, "akkor mi ezért hálásak vagyunk".

Azzal kapcsolatban, hogy kedden fenyegető üzenetet kapott Azerbajdzsán budapesti nagykövetsége egy örmény terrorszervezettől, Martonyi János kijelentette: "a szükséges intézkedéseket az erre illetékes szervek természetesen meg fogják hozni".

Magyarország augusztus 31-én adta át Azerbajdzsánnak az örmény katonatársa 2004-es budapesti meggyilkolásáért életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ramil Sahib Safarov azeri katonatisztet, akit hazájában elnöki kegyelemmel azonnal szabadlábra helyeztek. Szerzs Szargszján örmény elnök aznap bejelentette, országa felfüggeszti a diplomáciai kapcsolatokat Magyarországgal (az első híradások még a kapcsolatok megszakításáról szóltak, de Jereván ezt később pontosította). Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szeptember 2-án hivatalába kérette Azerbajdzsán budapesti nagykövetét, akit diplomáciai jegyzékben arról tájékoztatott, hogy Magyarország elfogadhatatlannak tartja Azerbajdzsán lépését.

A külügyminiszter kitért arra is, berni tárgyalásain sérelmezte, hogy a május elsején hatályba lépett svájci védzáradék megnehezíti nyolc kelet-közép-európai EU-tagállam - köztük Magyarország - munkavállalóinak hozzáférését a svájci munkaerőpiachoz. A svájci külügyminiszter azt mondta, ez átmeneti jellegű intézkedés - idézte fel Martonyi János, hozzáfűzve, hogy vissza kell utasítani a hátrányos megkülönböztetés minden formáját.