Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Pártalapítványok, nagy állami cégek, önkormányzatok, kórházak, Operaház - egyre inkább úgy tűnik, hogy senki nem érezheti magát biztonságban, aki közpénzekkel gazdálkodik, ugyanis az Állami Számvevőszék (ÁSZ) látványosan aktivizálta magát. Ennek jeleként augusztusban az ÁSZ újabb 33 jelentést hozott nyilvánosságra - derült ki az ÁSZ Hírportálról.

Lezárult például az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlás, valamint 13 állami és 11 önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság ellenőrzése. A pártalapítványok ellenőrzését folytatva az ÁSZ befejezte a Táncsics Mihály Alapítvány (MSZP) és az Ökopolisz Alapítvány (LMP) értékelését, az önkormányzati tulajdonú egészségügyi szakrendelők ellenőrzése keretében pedig újabb három jelentést hozott nyilvánosságra.

Idén eddig júniusban volt a legaktívabb a Domokos László - nyolc éve vezeti a szervezetet, előtte húsz évig a Fideszben politizált - által elnökölt hivatal. Akkor 42 jelentést hoztak nyilvánosságra. Tavaly pedig összesen 251 jelentéssel zártak.

Célkeresztben az MTA

Leglátványosabb csörtéjét az ÁSZ idén a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) vívta, sőt, ez még most sem ért véget. "Megkezdték a számvevők az ellenőrzési bizonyítékok értékelését, a számvevői munkaanyagok készítését az MTA egyes kutatóintézeteinek utóellenőrzésénél" - olvasható az ÁSZ Hírportálon. Az ellenőrzés célja annak értékelése, hogy az akadémia végrehajtotta-e a korábbi számvevőszéki jelentésben foglalt feladatokat.

Domokos László ÁSZ-elnök júniusban nyílt levelet írt a MTA főtitkárának, szerinte ugyanis a közpénzből finanszírozott alapkutatásoknál sem lehet mellékes a hatékonyság. Török Ádám MTA-főtitkár korábban úgy fogalmazott, hogy bizonyos esetekben - mint például a művészet, az alapkutatások jelentős része - a hatékonyságot nem lehet mérni. Szerinte ilyen alapon a Nemzeti Múzeumot sem kellene fenntartani.

Kép forrása: Szabó Dániel/Napi.hu