Szapáry védelmébe veszi a magyar politikát

Szapáry György washingtoni magyar nagykövet a The New York Times szerkesztőségéhez intézett levélben reagált Paul Krugmannak a lapban december 12-én megjelent írására, amelyben a Nobel-díjas közgazdász a magyarországi politikai viszonyokat bírálta. A nagykövet december 14-i keltezésű levelét az újság helyi idő szerint vasárnap tette fel internetes oldalára. Szapáry ebben azt írja, hogy mint közgazdász és a Nemzetközi Valutaalap egykori tisztségviselője mindig nagy érdeklődéssel olvasta Krugman munkáit, éppen ezért meglepetéssel fogadta Magyarországról alkotott sommás ítéletét.

Krugman "a választókerületek önkényes átalakításáról beszél - írja a nagykövet -, miközben a javasolt választási törvény valójában kimondottan abból indul ki, hogy az egyéni választókerületeknek logikusan összetartozó területeket kell lefedniük, éppen azért, hogy elkerüljék azt, amit a kormány Krugman feltételezése szerint csinál." - Ami a bírói függetlenséget illeti, éppen úgy, ahogy az Egyesült Államokban, ahol a bírákat gyakorta választott tisztségviselők nevezik ki és erősítik meg, engedjék meg nekünk, hogy megadjuk a magyar bíráknak járó tiszteletet, és ne feltételezzük, hogy ők csupán a politikusok bábjai - írta.

"A magyar médiára vonatkozóan, bárki, aki olvassa a magyar sajtót, éppen annyi nyílt bírálatot találhat a kormányról, mint eddig bármikor" - hangsúlyozta a nagykövet. A szocialista párt feltételezett kriminalizálása pedig, "amire Krugman hivatkozik, csak egy jelképes politikai nyilatkozat, amely tényként ismeri el az előző, kommunista rezsim borzalmait, amit Európa legtöbb volt kommunista országában már évekkel ezelőtt megtettek." "Értékeljük a barátainktól kapott bírálatokat, de a túlzott leegyszerűsítéseken alapuló kijelentések többet ártanak, mint használnak Magyarországnak - és az önök olvasóinak is" - zárja a NYT-nak írt levelét a washingtoni magyar nagykövet.

The Guardian: Orbán padlógázzal halad az EU-val szemben

A The Guardian című vezető baloldali liberális brit napilap a magyar belpolitikáról közöl szerkesztőségi cikket hétfőn. Az írás szerint "a Magyarországon készülő frontális ütközés jövőre akár tömegbalesetté válhat az EU-ban". "E bizonyos Trabant volánjánál Orbán Viktor konzervatív miniszterelnök ül, aki hitet tett a valódi rendszerváltás mellett az 1989-es helyett, amely szerinte kudarcot vallott" - áll a cikkben.

A lap szerint a végrehajtott személyi változások messze túlmennek azon a fordulaton, amely általában bekövetkezik, ha egy párt hatalomra kerül. A lap azt írta, hogy mindeközben Orbán az ország gyakorlatilag összes természetes barátját elidegenítette, ám Brüsszel úgy döntött, hogy kemény politikát folytat Magyarországgal szemben, és a helyzetet az egy hónapon belüli második leminősítés is egyértelművé tette.

Orbán válasza eddig az, hogy "tovább tapossa a gázpedált, és a kocsi határozottan az EU szembejövő teherautója felé tart". A rémálom az lenne, ha az idegengyűlölő, jobboldali nacionalizmus általa képviselt formája válna a normává Európa perifériáján - fejeződik be a The Guardian szerkesztőségi írása.