Még december 12-én tartottak szavazást a munka törvénykönyve túlórakeretet 400 órára felemelő módosításáról. A Parlamentben az ellenzék a csak rabszolgatörvényként emlegetett javaslat vitáját is obstruálni próbálta, azt állítva, hogy a kormány kiszolgáltatja a munkavállalókat a nagy vállalatoknak, szétdolgoztatják az embereket. Elsőként 2800 módosító indítványt nyújtottak be a javaslathoz, de a kormánypártok indítványára ezeket egyként utasították el.

Majd a törvény megszavazásának a napján az ellenzéki képviselők elfoglalták a pulpitust, állítva, hogy a levezető elnök csak onnan vezetheti az ülést. Majd amikor a parlamenti patkóból vezették le a szavazást, azt kifogásolták, hogy anélkül is lehetett voksolni, hogy a képviselői kártyákat bedugták volna a gépekbe, ami azt eredményezhette volna, hogy akárki szavazhatott volna a törvényről, így a parlamenti szavazás csalás volt.

A csütörtökre összehívott rendkívüli ülésen egyetlen módosító határozati javaslat szerepel. Arató Gergely, a DK képviselője ebben annak megállapítását kéri az Országgyűléstől, hogy tavaly december 12-én szabálytalanul zajlott a szavazás az ülésteremben, továbbá december 16-17-én jogtalanul léptek fel az ellenzéki képviselőkkel szemben a köztelevízió székházánál tartott tüntetéseken.

A házelnök azt követően hívta össze a rendkívüli ülést, hogy azt valamennyi frakcióval rendelkező ellenzéki párt, a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Párbeszéd, valamint független képviselők is kezdeményezték.

A javaslat vitájára azonban várhatóan nem kerül sor, mivel a Fidesz korábban közölte, hogy szerintük ez csak az "ellenzék képmutató színjátéka", ehhez pedig nem kívánnak asszisztálni. "Rendkívüli képmutató, hogy azok az ellenzéki pártok és politikusok kezdeményeznek most rendkívüli parlamenti ülést, akik erőszakosan akarták megakadályozni az Országgyűlés legutóbbi ülését" - fogalmazott Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója, aki szerint ellenzékiek az MTVA székházában pedig "ócska, hamis színjátékot" adtak elő, de lebuktatták őket a bekapcsolva hagyott mobiltelefonok.

Így nem lehet elfogadni a napirendet, tehát csak a napirend előtti felszólalások hangozhatnak el.