Százmilliárdokat költenek el - márciustól már lehet pályázni

Összesen 450 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztési projekt kivitelezését és előkészítését kezdi meg az idén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). A jelenlegi és a 2014-ben induló, új uniós költségvetési ciklus forrásaiból megvalósuló projektekre az első közbeszerzési pályázatok kiírása már márciusban várható.
MTI, 2013. március 12. kedd, 13:22
Fotó: Napi.hu

A három év alatt megvalósuló fejlesztések keretében gyorsforgalmi utak, autópályák, elkerülő utak épülnek, valamint meglévő utak burkolatának felújítását, megerősítését végzik majd el. A beruházások többsége 2015 végéig, néhány projekt 2016 végéig készül el - mondta Loppert Dániel, a NIF kommunikációs igazgatója kedden az MTI-nek.

A 450 milliárd forintos keretösszeg a 2007-2013 között fennmaradó uniós forrásokból, valamint a 2014-től 2020-ig szóló uniós költségvetési fejlesztési és kormányzati forrásokból áll, amelyekre már az idén lehet pályázni. Hangsúlyozta, a projekteket már jóváhagyta a nemzeti fejlesztési miniszter.

Loppert Dániel elmondta, hogy a 450 milliárd forintos keretösszegű projektcsomag magában foglalja azokat a 150 milliárd forint összköltségvetésű beruházásokat is, amelyekről a múlt héten döntött a NIF felügyelő bizottsága. Ezekre már várhatóan március, április folyamán kiírják a közbeszerzést.

Az útépítési dömping 41 kilométernyi gyorsforgalmi út, 29 kilométernyi autópálya és 72 kilométernyi elkerülő út megépítését tartalmazza. Ezek mellett 388 kilométernyi meglévő út kap új, 11,5 tonnára tervezett, megerősített burkolatot, és megépül öt körforgalmi csomópont.

A beruházások eredményeként megépül az M86-os gyorsforgalmi út Szeleste-Csorna közötti szakasza és az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakasza. Elkerülő utak épülnek egyebek közt Seregélyes, Székesfehérvár, Miskolc, Nyíregyháza, Kecskemét, Zalalövő és Nádasd térségében. Burkolat megerősítés az ország számos pontján valósul meg, például a 31-es és a 33-as főúton Jász-Nagykun-Szolnok megyében, az 55-ös és 51-es főúton Bács-Kiskun megyében, továbbá a 68-as főúton Somogy megyében. A 21-es főút 2x2 sávosra bővül 12 kilométeren a Nógrád és Heves megyei szakaszán.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

olasz, 2013.03.13 07:36

@szkiita:
kezded atlatni... ez alatt a kormany alatt legalabbis
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

agonia, 2013.03.13 06:09

Pár hete még azt olvastam valahol, hogy a NIF - et szétzavarják....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.03.12 15:08

Összesen 450 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztési projekt kivitelezését és előkészítését kezdi meg az idén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). ...


..ha az autógyárakból sem ,meg ezekből az infrastrukturális beruházásokból sem lesz növekedés ,akkor semmiből....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html