A portál információi szerint a Matolcsy György által korábban bejelentett bevétel töredékét hozná a pénzügyi tranzakciós illeték Magyar Államkincstárra történő kivetése. Erre a múlt csütörtöki, 2013-as költségvetésről szóló szavazás előtt döbbent rá az illetékes minisztérium. A hiányzó összeget a kormány úgy pótolta, hogy gyakorlatilag hasraütésszerűen beírt a költségvetésbe egy plusz 160 milliárd forintnyi adóbevételt, ami az adórendszer hatékonyabbá tételéből származna a kormány reményei szerint.

A hét elején szembesítettek minket azzal, hogy hirtelen támadt egy 110 milliárd forintos lyuk a jövő évi költségvetésben - nyilatkozta az egyik kormánypárti képviselő a portálnak. Az NGM kalkulációi szerint reálisan 10 milliárd forintos bevétele származhat az államnak az államkincstár megadóztatásából, ezt a tárca is megerősítette a portálnak. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter korábban 120 milliárd forintos bevételről beszélt.

Az Origo információi szerint tavaly 115 ezer milliárd forintnál nagyobb forgalmat bonyolított le a MÁK, az egy ezrelékes kulccsal számolva adódott a tárcánál a 115-120 milliárd forintos illetékbevételi terv. Kezdetben azonban a minisztériumban nem számoltak azzal, hogy uniós jogszabályok tiltják azt, hogy uniós források után levonjanak pénzt, valamint a normatívákat is a költségvetési törvény rögzíti és az állampapírok után is kockázatos lenne illetéket előírni, miközben a kormány fel akarja futtatni a lakossági állampapír-vásárlást.

A fennmaradó kincstári tranzakciók (közszférában dolgozók bére, államháztartáson kívüli szervezeteknek történ kifizetés) után lehetne csak illetéket felszámolni, ami nem lenne több összesen 10 milliárd forintnál.

Ennyi pénz pedig lehet, hogy nem ér meg ekkora cécót - fogalmazott egy kormánypárti képviselő, aki nem akart olyan jóslatokba belemenni, hogy emiatt eltörlik-e a kincstáradót.