Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hét hónap alatt több mint 761 millió forintot költöttek az állami vezetők autóinak üzemanyag- és szervizköltségére - derül ki a tárcák parlamenti írásbeli válaszaiból.

Mesterházy Attila MSZP-s képviselő egy sor más kérdéssel együtt aziránt érdeklődött a minisztériumok vezetőihez intézett írásbeli kérdéseiben, hogy tavaly november 30. és idén június 30. között milyen autókat és mennyiért használtak a minisztériumok, gazdasági társaságaik és háttérintézményeik vezetői.

A költségek majdnem felét a Belügyminisztérium mutatta ki, ami érthető, hiszen a tárca szervezetei jelentős számú, közel 600 vezetői gépjárművel rendelkeznek. A második legtöbbet, mintegy 135 millió forintot a Földművelésügyi Minisztérium költötte erre a célra, a tárca szintén több száz járműről számolt be. Az adatok alapján egy-egy szolgálati járművel milliós üzemanyagszámlát hoztak össze. Az agrártárca alá tartozó Körös-Maros Nemzeti Park igazgatója például a Suzukijával 1,2 millió forintot autózott el hét hónap alatt, amihez további 330 ezer forintos szervizköltség is összejött - írta a lap.