Jól áll a Széll Kálmán terve (SZKT) megvalósítása - derül ki írta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Boldvai László szocialista országgyűlési képviselő kérdésre adott válaszából. A honatya arra volt kiváncsi, hogy hol tart a Széll Kálmánról elnevezett kormányzati megszorító csomag végrehajtása.

A miniszteri válasz szerint az SZKT-ban a 2012-re javasolt intézkedések egyenlegjavító hatása 550 milliárd forint. Október 27-ig bezárólag döntés született vagy a döntés előkészítése már megtörtént 481 milliárd forint összegű intézkedésre vonatkozóan, ez a várt megtakarítás 87,5 százaléka. A maradék összegre vonatkozó döntések is folyamatban vannak - tette hozzá Matolcsy.

A várt kiadáscsökkentés teljesülési aránya már mostanra 100 százalékban megvalósul a következő területeken: a foglalkoztatásnál és munkaerőpiacnál a passzív munkaerő piaci ellátások csökkentésével, a táppénzkiadás csökkentésével, valamint a szociális transzferek összességének korlátozásával. Az egészségügyhöz kapcsolódó jogszabályi változásokról szóló döntések teljes mértékben megszülettek. Az állami és önkormányzati finanszírozásnál döntés született a központi közigazgatás racionalizálásáról, valamint teljes mértékben teljesül az államadósság csökkentő alap befizetése is - sorolta a sikereket a tárcavezető.

A nyugdíjrendszernél, valamint a közösségi közlekedésnél a MÁV szervezeti átalakítása, az utazási kedvezményrendszer felülvizsgálatához kötődő jogszabályváltozásokról hozandó döntések folyamatban vannak. Még idén várható döntés a foglalkoztatáshoz kapcsolódó aktív szakképzési eszközök csökkentéséről, a családtámogatási ellátások nominális rögzítéséről. A felsőoktatásban a hallgatói létszám államilag támogatott keretének csökkentése és a felsőoktatást érintő strukturális intézkedések végső döntés előtt állnak - írta a miniszter.