Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kedden sem vitték el a szemetet Gödöllőn, ahol a lakótelepi kukák teljesen megteltek, tele a város nejlonzacskókkal és az utcai szemetesek is mindenhol megteltek. Még hétfőn állt le a szemétszállítás a Zöld Híd Nonprofit Kft. szolgáltatási területéhez tartozó 116 Pest és Nógrád megyei településen a működtetés pénzügyi feltételeinek hiánya miatt. Gödöllőn csak az iskolák, óvodák és a temető környékéről viszik el a szemetet. Gémesi György polgármester Pintér Sándor belügyminisztertől kért levélben segítséget a probléma megoldásában.

"A kialakult helyzet tartós megoldása nem az Önök feladata, az ellehetetlenülés nem a mi felelősségünk. Kérem belügyminiszter Úr kormányon belüli súlya alapján, tegyen hathatós intézkedéseket a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-nek (NHKV), a kötelező önkormányzati és állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátását akadályozó adminisztratív és pénzügyi gyakorlata ellen" - írta levelében Gémesi György. A többi érintett önkormányzat egyelőre reménykedik, hogy időben megoldódik a helyzet. Dányban például minden csütörtökön viszik el a szemetet

A Zöld Híd pedig a Facebookon tett közzé egy videót, amiben elmagyarázzák, hogy mi vezetett a leálláshoz. A videó szerint 2012 óta évről évre gazdálkodási hiányuk keletkezett a megváltozott jogszabályok miatt. Szerintük nem csak a Zöld Híd került lehetetlen anyagi helyzetbe, hanem 170 közszolgáltató is súlyosan veszteségessé vált. Ráadásul fejlesztésekre végképp nem maradt pénzük. A cég kedden sajtótájékoztatót tartott, ahol a HVG szerint bejelentették: 2,5 milliárd forintos tőkeinjekcióra várnak.

Közeleg a járványveszély

A törvény értelmében akár két hétig is elszállíthatatlanul maradhat a lakosság érintett részének (mintegy 350 ezer ember) szemete. Csak két hét után merül fel közegészségügyi járványveszély, ami miatt haladéktalanul cselekednie kell az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak (OKF). Az OKF főigazgatója kedden azt mondta, felkészültek a szemétszállítás megszervezésére az ország bármelyik pontján, de az nem derült ki, hogy mikor viszik el a szemetet az érintett településekről.

Az NHKV élén július 3-a óta Vásárhelyi Tibor megbízott vezérigazgató-helyettes látja el a vezérigazgatói feladatokat, 2018 harmadik negyedévben 2,8 millió forint munkabért kapott. Míg a hét igazgató 19,8 millió forintot keresett a cég honlapján közzétett adatok szerint. Vásárhelyi Tibor amúgy a fővárosi hulladékszállítást végző FKF stratégiai vezérigazgató-helyettese is. Az új vezetőket még a tulajdonosi jogokat korábban gyakorló MNV küldte a Népszava szerint, amelytől azóta a céget átvette Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, ő nevezheti ki vagy válthatja le a társaság vezetőit.

A hatalmas közpénzt felemésztő vállalat egyébként nem is foglalkozik szemétszállítással, a számlázás és a szemétdíjak beszedése lenne a feladata, de ezzel sem képes megbirkózni. Még a Magyar Nemzet írt arról, hogy tavaly decemberben valamivel több mint 999 millió forint forrást nyert el a cég az Európai Unió környezeti és energiahatékonysági programjából. A pályázat keretében az a társaság célja, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét a hulladékképződés megelőzésére, az elkülönített hulladékgyűjtés helyes gyakorlatának megismertetésére, illetve a tudatos és felelősségteljes hulladékkezelésre.

Nem engednek a zsarolásnak

"A kormány biztosítja a szemétszállítást és fenntartja a rezsicsökkentést" - mondta keddi sajtótájékoztatóján Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Szerinte felháborító, hogy a Zöld Híd Nonprofit Kft. nem látja el szerződésben vállalt feladatát, nem szállítja el a szemetet több mint 100 településről és a megbízást sem adja át. Az államtitkár szerint Gémesi György gödöllői polgármester politikai játszmába kezdett, de a kormány nem enged a zsarolásnak.

Az MSZP polgári engedetlenségi mozgalmat indít, ha a kormány szerdáig nem talál megoldást az országos hulladékgazdálkodási problémákra. A szocialisták arra kérték az elégedetlen állampolgárokat, hogy hozzák el a Kossuth Lajos térre az időben el nem szállított, szelektíven gyűjtött hulladékukat. A feldühödött emberek egyelőre az NHKV bejáratához viszik a szemetet. Az LMP szerint pedig véget kell vetni a fideszes vezetés alatt álló "kukaholding" ámokfutásának, megfelelő finanszírozással kell működőképessé tenni a szemétszállítás rendszerét, amibe a településeknek ismét beleszólást kell biztosítani, mert Orbán Viktor és kormánya láthatóan nem tudja megoldani azt a feladatot, hogy "ne álljon a lakásunk előtt a szemét".

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel