A lap internetes portálján az olvasható, hogy Velence területén 6800 négyzetméteren helyezték el a hulladékot, amely a Tárnok-Székesfehérvár között felújítás alatt álló vasúti pályából származik. A tóparton, a nádas elegyengetett területén egyértelműen vasúti ágyazatból származó, kővel kevert föld, betontörmelék, továbbá vegyes építési hulladék található. A vizsgálatban kiderült: engedély nélkül szállították oda a hulladékot.


A velencei önkormányzatot a regionális zöldhatóság felszólította az eredeti állapot helyreállítására. A helyhatóság fellebbezést nyújtott be a határozat ellen. Oláhné Surányi Ágnes, Velence város elöljárója közölte: a határozat több részletével nem értenek egyet. Véleménye szerint ez egy többszereplős játék, Tárnoktól Velencéig érintettek a települési önkormányzatok. Oláhné további jogi egyeztetéseket szorgalmaz az ügy megoldása érdekében.