Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Szeptembertől 50 százalékos béremelésben részesülnek a közalkalmazottak, a körülbelül 600 ezer főt érintő döntés éves pénzügyi kihatása 350 milliárd forint. (Ez az idén - mivel csak az utolsó hónapokra vonatkozik - természetesen lényegesen kevesebb.) Fedezetét a kormányzat a piacról kívánja finanszírozni, ám ennél többet nem árult el Medgyessy Péter miniszterelnök, az új kormány első ülését követő sajtótájékoztatón. A későbbiekben a gazdasági növekedés lesz a forrása a béremelésnek. Döntés született arról is, hogy - szintén szeptembertől - adómentessé válik a minimálbér. A kormány úgy határozott, hogy júliusban egyszeri nyugdíjkiegészítésben részesülnek az érintettek, amelynek költségvetési kihatása 52 milliárd forint. Ennek fedezetét a központi költségvetés tervezett módosításával kívánják előteremteni. Az Orbán-kormány több, az utóbbi időszakban hozott döntését fogja felülvizsgálni az új kabinet, a felülvizsgálat eredménye lehet az állami földek eladásával kapcsolatos döntés, az orosz államadósság végleges rendezését érintő intézkedés, illetve a Magyar Televízió és a Magyar Rádió, összesen 14 milliárdos hitelfelvételéhez társuló garancia visszavonása. Ezek mellett a kormány úgy döntött, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal hogy azonnali hatállyal vizsgálatot kezd a Magyar Fejlesztési Banknál és az általa tulajdonolt cégeknél, illetve az Országimázs Központnál.